158     Itt laktak hat évig. A hetedik esztendőben a líbiaiak rábeszélték őket, hogy hagyják el ezt a helyet. Azt ígérték nekik, hogy jobb vidékre vezetik őket. Nyugati irányba vezették őket, oly módon osztva be a nap óráit, hogy a hellének éjszaka haladjanak át országuk legszebb vidékén, s így azt ne láthassák. Annak a vidéknek Irasza a neve. Végül arra a helyre értek, amelynek Apollón Forrása a neve, s azt mondták a helléneknek: „Itt jó lakóhelyetek lesz, mert itt lyukas az ég.”

159     Battosz, az alapító negyven évig uralkodott, fia, Arkeszilaosz pedig tizenhat esztendeig; az ő idejükben Küréné lakossága nem haladta meg az első telepesek számát. A harmadik uralkodó idején azonban — ennek Szerencsés Battosz volt a neve — a Püthia egyik orákulumában arra buzdította az egész hellén világot, hogy minél többen keljenek át a tengeren, és telepedjenek le Líbiában, a kürénébeliek között; azok ugyanis mindenkit hívtak, és földet is ígértek a jövevényeknek. A Püthia orákuluma így hangzott:

Mind, aki akkor megy Líbiába, ha már ki van osztva

minden föld — bizony elkésett, s majd bánja halálig.

Így aztán nagy sokaság csődült össze Kürénében, és hatalmas területeket hasított ki magának a szomszédos líbiaiak földjéről. Amikor ezek Adikran nevű királyukkal egyetemben látták, hogy a kürénéiek földet rabolnak tőlük és fenyegetik őket, követeket küldtek Egyiptomba, s Apriész egyiptomi királyra bízták sorsukat. Apriész nagy sereget szedett össze egyiptomiakból, és azt Küréné ellen küldte. A kürénébeliek kivonultak az Irasza nevű helyre, a Theszté forrás környékén megütköztek az egyiptomiakkal, s legyőzték őket. Az egyiptomiak, ugyanis, mivel még nem volt dolguk hellénekkel, nagyon lebecsülték ellenfelüket. Ennek következtében olyan súlyos vereséget szenvedtek, hogy csak kevesen jutottak vissza Egyiptomba. Az egyiptomiak Apriészt okoltak a kudarcért, nagyon megharagudtak rá, és elpártoltak tőle.

160     Battoszt Arkeszilaosz nevű fia követte az uralkodásban. Ez eleinte saját testvéreivel viszálykodott, de ezek később otthagyták őt, s elmentek Líbiának egy másik vidékére, ahol várost alapítottak maguknak. A várost Barkénak nevezték el, s ma is így hívják. A városalapítással egy időben rábeszéltek a líbiaiakat, hogy lázadjanak fel a kürénéiek ellen. Arkeszilaosz erre haddal tört be azoknak a líbiaiaknak az országába, akik befogadták fivéreit, s felkeltek ellene; azok pedig félelmükben a keleti líbiaiakhoz menekültek. Arkeszilaosz üldözőbe vette őket, s üldözés közben Leukónba érkezett. A líbiaiak elhatározták, hogy itt megtámadják. A csatában olyan súlyos vereséget mértek a kürénébeliekre, hogy azoknak hétezer nehéz fegyverzetű harcosuk elesett. E katasztrófa után Arkeszilaoszt — aki beteg lévén, éppen orvosságot ivott — megfojtotta egyik testvére, Haliarkhosz. Haliar- khoszt pedig orvul megölte Arkeszilaosz felesége, akinek Erüxó volt a neve.

161     Arkeszilaosz után a fia, Battosz lett a király, aki sánta és gyenge lábú ember volt. A kürénéiek, akiket szerencsétlenségük mélységesen lesújtott, követeket küldtek Delphoiba, hogy kérdezzék meg: milyen államrend biztosítaná felvirágzásukat? A Püthia meghagyta nekik, hogy az arkadiai Mantineiából hozzanak maguknak valakit, aki majd megjavítja államukat. A kürénéiek hát ilyen kéréssel fordultak a mantineiabeliekhez, azok pedig rendelkezésükre bocsátották legtekintélyesebb polgártársukat, akinek Démónax volt a neve. Ez elment Kürénébe, s miután alaposan tanulmányozta a helyzetet, három törzsre osztotta a népet. Az egyikbe kerültek a théraiak és a meghódított líbiaiak; a másodikba a peloponnészosziak és a krétaiak; a harmadikba mindazok, akik a szigetekről jöttek. Démónax bizonyos birtokterületeket és papi tisztségeket biztosított Battosz király számára, de minden egyebet, amit addig a királyok birtokoltak, a nép közös tulajdonává tett.

162     Az említett Battosz életében ezek az intézkedések jól beváltak, fia, Arkeszilaosz idejében azonban nagy viszálykodás kezdődött a királyi jogok miatt. Arkeszilaosz — a sánta Battosz és Pheretimé fia — nem volt hajlandó alávetni magát a mantineiai Démónax által bevezetett rendszernek, hanem visszakövetelte apái jogait. Pártot szervezett, de alulmaradt, és Szamoszra menekült, anyja pedig a küproszi Szalamiszba. Szalamisznak akkor Euelthón volt az uralkodója; ő adományozta Delphoinak azt a csodás szépségű füstölőedényt, amely a korinthosziak kincstárában áll. Hozzá menekült Pheretimé, s hadsereget kért, amely őt és fiát visszavinné Kürénébe. Euelthón mindennel elhalmozta, hadsereget azonban semmiképpen sem akart adni neki. Pheretimé elfogadta az ajándékokat, de megjegyezte: mindez nagyon szép tőle, ám jobb lenne, ha sereget adna neki. Ezt mondta mindegyik ajándéknál. Végül is Euelthón aranyorsót és guzsalyt, meg gyapjút küldött neki; s amikor Pheretimé megint csak ugyanazt mondta, mint a többi ajándékra, Euelthón kijelentette, hogy ilyen ajándékok illenek az asszonyokhoz, nem pedig hadsereg.

163     Arkeszilaosz Szamoszon igyekezett minél több hívet toborozni magának, s földosztást ígért nekik. Miközben ily módon nagy sereget gyűjtött, egyszer elment Delphoiba, hogy visszatérésével kapcsolatban jóslatot kérjen. A Püthia a következő orákulumot adta neki: „Loxiasz megengedi, hogy négy