Inner Circle Creative Commons License 2017.06.07 0 0 2437

Vannak olyan rejtélyek, amiknek soha nem is volt megoldásuk, pl. a Lost, vagy még korábban Larry Hama képregényei, ahol még az író se tudta, hogy hogyan fogja megmagyarázni, ami épp az eszébe jutott. Ez piszok sportszerűtlen, de a kisebb homályos részeket én is kedvelem - jó, ha van min agyalni. Pl. most hogy ezen elgondolkoztam, szerintem a Nostromo nem is fogta a jelet, illetve csak akkor, amikor már úton volt az LV426 felé. Gondoljuk el, mit kéne beprogramoznia Ash-nak? "Anya, majd ekkor és ekkor fogni fogsz egy jelet, amit az addig arra járó ötszáz hajó nem fogott, majd te most valamiért igen, de semmi vész, akkor azt ne így dekódold, hanem úgy. Elmész az LV426-ra és felébresztesz minket." Nem sokkal reálisabb, hogy "Anya, ebben és ebben az időpontban pályát módosítasz így és így, elmész az LV426-ra, ott felébresztesz minket és azt mondod, hogy fogtál egy jelet"? Addigra már (a bolygó mellől) nyilván tényleg fogják majd a jelet, és senkinek sem fog eszébe jutni jel-terjedési sebességeket számolgatni az űrben, hogy ezt foghatták-e mondjuk három héttel korábban (de ha igen, akkor is Ash-tól kérdezné, aki megnyugtatná, hogy persze). Ash szerepét idáig főleg abban láttam, hogy visszahozza a Nostromót és a lényt, most meg sokkal inkább abban, hogy ODAVIGYE anélkül, hogy a legénység megsejtsen valamit. Akkor már úgyis leszállnak és akármi történik, a Társaság már teljes joggal "mentheti" az űrhajót, ahogy akarja. Persze Ash ezt is végigasszisztálja.

Előzmény: Bela_Vak (2435)