gözlemeadora Creative Commons License 2017.06.06 -1 2 3803

Haza érkeztünk ciprusi nyaralásunkról, íme a megígért beszámoló :)

 

Salamis Bay Conti 2017.05.28-06.04 Sun & Fun utazási irodával.

 

Mint azt már említettem nem charter géppel utaztunk, hanem a Pegasus Airlines menetrend szerinti járatával Istanbuli átszállással, 20 kg-os volt a súlyhatár és nem volt ellátás. Oda és vissza úton is teljesen rendben volt minden a repüléssel, a menetrendet is tartották, egyedül az átszállás miatti három órás várakozás volt picit uncsi. :)

 

Mikor megérkeztünk Ciprusra a repülőtéren nem várt minket az iroda képviselője, másnap megtudtuk, hogy nem is volt még kihelyezett képviselő, akkor érkezett meg a szigetre, amikor mi haza jöttünk. Egy török fiú várt minket, eligazított a buszhoz és kaptunk tőle egy tájékoztató füzetkét a fakultatív programokkal, valamint egy hölgy neve is fel volt tüntetve, aki másnap jött a szállodába tájékoztatást tartani, de erről majd később. Volt egy kis csúszás a transzferrel, mert az egyik utasnak elveszett a bőröndje, bár őket másik busz vitte volna a szállodájukba, de a mi buszunk sem indult el, így majdnem egy órát ott szobroztunk a reptéren a buszon ülve.

 

Szállodába megérkezvén nagy tömeg fogadott a recepción, mivel előttünk érkezett egy csoport, ennek ellenére gyorsan megkaptuk a szobát, nagyon flottul intéztek mindent a recepción.

 

Szoba:

9. emeleten a 1918-as szobát kaptuk. Teljes mértékben meg voltunk elégedve vele, mivel kértük, hogy minél magasabban legyen a szoba és tengerre nézzen. A szoba kicsit „retro” kinézetre. :) Ettől függetlenül teljesen rendben volt, és a lényeg, hogy tiszta volt. A szőnyegpadlótól kicsit tartottam, de az is tiszta volt, nem volt kellemetlen szaga, nem volt foltos. A fürdőszobában a 9. emelet ellenére nagyon jó volt a víznyomás és meleg víz is volt mindig. :) A törülközőt másnap nem cserélték ki, így adtunk egy kis pénzt a takarítónőnek, ezt követően minden nap tiszta törülközőket kaptunk.

A minibárt érkezéskor tele töltik, üdítők, gyümölcslevek, víz és sör van benne, sajna nem Efes. Ezt követően csak napi két vízzel töltik. Az ágy nagyon kényelmes, a légkondi „furán” működött, mert a szoba felé nagyon jó hideget fújt és csendes volt, viszont az előszobában a fürdő előtt nagyon meleg levegőt árasztott. Az erkély picike, de két ember elfér kiülve. 9. emelet lévén a panoráma szépséges volt, Famagusta felé nézett az erkélyünk, tehát nem a medence felé, továbbá láttuk az erkélyről az amfiteátrumot, valamint a csúszdaparkot. A Famagustai oldal „csendesebb”, mivel a műsor az anfiteátrumban 22.30-kor véget ér. Egy dolog lehet zavaró, aki ezen az oldalon lejjebb kap szobát, hogy a légkondi és szellőző kivezetések erre az oldalra néznek, és lejjebb hallhatóak, valamint hajnalban néha felhallatszott a kukásautó.

A medencére néző oldal zajosabb, mivel az amfiteátrumos show után a medencénél buli/műsor van. Ezen az oldalon is a magasabban lévő szobák a jobbak, mivel a lentiek kvázi a tetőre néznek.

Szóval nagyon meg voltunk elégedve a szobával. :)

 

1101-1942-es szobák vannak a főépületben. 

A 4101-4212-es szobák nem tengerre néznek, a bejárat előtt vannak, szerintem elég rossz helyen, mivel a buszok és autók ott mennek el előtte, és hát elég nagy a forgalom, mivel a casinoba is jönnek kocsikkal.

A 3101-3803-as szobák a csúszdák után egy melléképületben vannak, itt nincs semmilyen bár, át kell sétálni a főépületbe, viszont ez a legcsendesebb rész. :)

A villa szobáknál (2101-2224) is ki lehet fogni rosszabb elhelyezkedésű szobákat, pl. vannak olyanok, ahonnan a gözlemés építmény hátát lehet látni.

 

Étterem, bárok:

A főépületben lévő étteremben lehet reggelizni, késői reggelizni, ebédelni, vacsizni, késői vacsizni. Az étterem nagy és nagy kinti terasza van, ennek ellenére volt olyan este, hogy 19-20 óra körül nem tudtak hova ülni a vendégek. A tájékoztató füzetkéjükben 19 óra szerepel a vacsora kezdésének, viszont a liftben és az étterem 18.30 van kitéve. Szerintem érdemes fél 7-re oda menni, mert lehet válogatni a helyekben, mi a teraszon a tengert nézve szerettünk vacsizni, és ekkor még nincs sorban állás a csévingek előtt, valamint a pincérek is tudnak a vendégekkel foglalkozni.

Az ételek nagyon finomak voltak és nagy a választék. A vacsinál voltak tematikus estek, nagy feneket nem kerítettek neki, de finom volt mindig minden. Talán húsból és halból lehetett volna nagyobb választék, de maximálisan jól lehet lakni. J

A lobby bárban 8-24-ig és a pool bárban 10-24-ig csak ital kapható. Nem minden ital/koktél tartozik bele az AI-ba, a pulton kint van az itallap, egyértelmű hogy mi az, ami fizetős és mi az, ami AI. Pultnál is lehet kérni, de a pincérek is folyton körbejárnak, és azonnal kérdezik, hogy mit szeretne az ember. Arra „vigyázni” kell, hogy ha nem fogyott el az ital, akkor is simán elviszik, és már hozzák is a következőt. J

A beach bárban délben lehet ebédelni, a panoráma miatt is érdemes kipróbálni. J

A gözleme a pool bár mellett van. Én még ilyen barátságtalan gözlemés nénivel nem találkoztam, pedig már sok fele jártam török területen. A gözleméje finom volt, bár nem hagyományosan törökülésben nyújtotta a tésztát, hanem „zacskóból” elővette, megtöltötte és sütötte.

A csúszdás medence mellett is van egy bár, ott is csak ital van.

A pincérek kedvesek, figyelmesek, persze ha beúsznak, akkor nem mindig mennek oda az asztalhoz, de negatívot nem tudok mondani róluk.

 

Wifi: a komplexum egész területén mindenhol, mindig lehet használni, nagyon erős jelerőséggel, a tengerben térdig állva is volt jel. J

 

Animáció: az animátorok nagyon profik. Abszolút szimpatikus társaság volt, kedvesek voltak, bolondosak, de nem vitték túlzásba. Napközben a szokásos programok, vízilabda, aerobik… stb. vacsi után tini disco, majd 21.30-től az amfiteátrumban valamilyen show, általában külsősöket hívtak. Volt egy tánc show, ami fantasztikusan jó volt, valamint az akrobatikus show volt még nagyon szuper, azt három animátor srác tartotta, de simán felléphetnének vele valamelyik cirkuszban. 22.30-tól pedig a pool bárnál volt műsor, élő zene, vetélkedő, habparti… stb.

 

Disco: a beach bár mellett van a bejárata, kétszer benéztünk, de nagyon üres volt, valamint kb. 15 fokra lehűtötték a helyiséget, így gyorsan kijöttünk a melegre. J

 

Tengerpart: lifttel a -1-ről egy kis folyosón ki lehet sétálni a tengerpartra lépcsőzés nélkül. J A tengerpart hosszú, de keskeny, így vannak részek, amik nagyon zsúfolt. A villa felöli oldal nyugisabb, mi azt a részt szerettük. A tenger lassan mélyül és homokos, gyerekeknek ideális. Nekem picit hideg volt a víz, bár lehet inkább az erős szél zavart. A partot sűrűbben kéne takarítani, mert a vendégek igen csak sok piszkot hagytak maguk után, nem is értem, hogy miért nem lehet felállni és odasétálni a szemeteshez…

 

A vendégösszetétel nagyon vegyes volt, a japántól az indiaiig minden náció képviseltette magát, természetesen minden féle szláv nyelvtípus is megtalálható volt, de túlzott dominanciát nem vettem észre egyik ország lakosai közül sem. Magyarok is voltak szép számmal kb. 30-an.

 

Környék: a környéken nincs semmi. J Szállodából kisétálva jobbra elindulva van egy gyógyszertár, és két kis boltocska, ezt követően pedig egy benzinkút és ennyi.

 

Hotelbusz: a hotelnek van saját kisbusza, ami bevisz Famagustába. Jelenleg napi háromszor közlekedik oda-vissza 10.30-14.00, 13.30-17.00, 14.30-18.00. A jegy 3 euró/fő oda-vissza. A recepción kell megvenni a jegyet és jelezni, hogy melyik időpontban szeretne menni az ember, mert időpontra adják a jegyet, csak annyit adnak el, hogy mindenki le tudjon ülni, így viszonylag hamar betelik a busz, tehát érdemes egy nappal előbb megvenni a jegyet. A sofőr jól „átvágott” minket, mert amikor beértünk Famagusta centrumába közölte, hogy centrum és shopping, erre mindenki leszállt a buszról. Na, itt nem érdemes leszállni, mert van egy 6-7 km hosszú utca, ahol hömpölyögnek az autók és vannak boltok, de semmi extra. Gyalog innen az öreg városrészt képtelenség megtalálni, órákat kóvályogtunk, megkérdeztünk helyieket, egyik jobbra küldött a másik balra, sétáltunk kb. 15 km-ert, végül 17 óra lett, és vissza mentünk a szállodába a busszal. A lényeg, hogy el kell menni a busszal a várfalig, konkrétan a Petek cukrászdánál kell leszállni. Másnap, amikor taxival bementünk (10 euró oda és 10 euró vissza), mivel már nem volt hely a szálloda buszán, láttuk, hogy a szálloda busz is ott állt meg a Peteknél. Na ez a rész nagyon szép, innen el lehet sétálni a halott városrészhez is, továbbá a cukrászdában érdemes venni egy két török csemegét, mert isteni finomak és olcsóbb, mint a reptéren. J

 

Fakultatív:

Megérkezésünket követő másnap jött egy hölgy, aki beszélt magyarul, de nem a Sun & Fun irodához tartozott. Mint mondta kb. 5 percenként a szabad idejében feláldozta magát miattunk és beugrott, hogy tájékoztasson minket. Befizettünk nála két kirándulást, amik angol nyelven mentek az egyik Nicosia volt, a másik Karpaz-félsziget. Nicosiai kirándulásra nem jöttek értünk. Utólag kiderült, nem telt meg a csoport így nem indították el, csak hogy mi erről nem kaptunk tájékoztatást, végül vissza kaptuk a pénzt. A Karpaz-félsziget viszont nagyon szuper volt. Nagyon jó fej török idegenvezető volt velünk, abszolút jól vezette a programot. Nem volt fárasztó az út és sok mindent láttunk. A golden beach pedig szenzációs, kár hogy csak egy óránk volt itt, szóval ez a kirándulás abszolút megérte. J A konkrét kirándulások és az árak nincsenek most nálam, ha valakit érdekel kérdezzen és leírom.

 

Casino: benéztünk egyszer, körbesétáltunk, de nem ragadott magával.

 

Összességében nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, nem akartunk haza jönni. :)

 

Ha bárkinek kérdése van, ne habozzon feltenni... :)