Torgyán - már nem előszőr pályafutása során - ismét szívességet tett a ballibnek. Miközben folyik a maszopos-szadis befolyású médiában a Trixizés, zajlik a jóval fajsúlyosabb dolgok eltussolása a háttérben. Az MSZOSZ és segédszervezetei milliárdos nagyságrendű ingatlanvagyonhoz juthatnak a Horn-kormány által alkotott törvény alapján, amely a társadalmi szervezetek vagyonhoz juttatásáról szól. Az MSZOSZ már árulja is a Dózsa György úti székházát, hiszen van másik, ahogy a jó öreg Eötvös-bohóc mondaná. Több százmillió forintba került az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal teljesen értelmetlen irodává alakítása. De bűzlik a Hungaroring állami dotációjának mértéke, az orosz államadósság lebontásának ügye is stb. És ez csak egy lap a mai Magyar Nemzetből. És akkor még szó sem esett Magyar Bálint baráti köréről, Kuncze Magdolnáról, Szent-Iványi anyósáról, akiknek tankönyvkiadási érdekeltségei kapták négy éven keresztül a zsíros megrendeléseket a néhai MM-től. (Szintén mai MN.) Fodor Gábornak majd Magyar Bálintnak az Interpol által körözött, és állítólag Grúziába elfogott osztályvezetőjéről, aki meglépett a minisztérium 300 millió forintjával, és már előtte két éven keresztül vidáman fosztogatta a Művelődésügyi Minisztérium kasszáját a most az olimposzi magasságokból igazságot osztó SZDSZ-vezetők szeme láttára vagy tudtával - ki tudja? Budai György a média által SZDSZ-hez "közel" állónak eufémizált pártpénztáros tocsikolása ma már a történelemé, hogy hány százmillió vándorolt a párt pénztárába, soha nem fogjuk megtudni. A Városházával kapcsolatba kerülő vállalkozók nyíltan beszélik, hogy "borítékolni" kell, legyen szó akár "pályáztatásról", megrendelésről vagy elszámolásról, a szabott tarifa 30 százalék körül van. Bizonyítani persze semmit nem lehet, ha csak nem akad egy olyan őrült, aki feljelenti saját magát. De két évvel ezelőtt ez is megtörtént, és akkor az is kiderült, hogy Demszky már évek óta mindenféle ellenőrzést megakadályoz, a városházi kártyákba gyakorlatilag senkinek sincs betekintése. Közben persze épült-szépült a kis budakeszi házikó is, és minap, mit tesz Isten, Andrássy úton is egy 150 négyzetméteres lakást vásárolt az SZDSZ főpolgármestere. Ez azért mindenképpen előre lépés ahhoz a Bajcsy-Zsilinszky úti padlásszobához képest, ahol e sorok írója a Hírmondó című szamizdatot vásárolta tőle egykoron. Fideszhez közel álló körökből lehet tudni, hogy a "Korrupcióháza" a fő oka a nemzeti és a metró építése leállításának: a szabott tarifa alapján könnyű kiszámolni, hogy a Nemzeti húszmilliárdjából és a metró két-háromszázmilliárdjából, mennyi vándorolt volna a klientúra zsebébe. Azt is lehet tudni, hogy lesz Nemzeti és lesz metró is, csak a meccset nem azon a pályán fogják lejátszani, ahol Demszky a játékvezető. Levezetésképpen még hadd említsem meg, hogy Nemcsók csak az imént nyúlt le egy 25 milliót érő villát szolgálati lakás ürügyén, és Füle István MSZP-s országgyűlési képviselő hamis nyelvvizsga-bizonyítványokat vásárolt lányai számára, akik a szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolára járnak, és amelynek a képviselő úr tanára. (mai Napimagyar). És hogy ebből a kis kóstolóból (nem szívesen használom a jéghegy csúcsa közhelyet) mi a tanulság: Torgyán Trixinek azért még van mit tanulni, és azok a lelkes topic-írók, akik itten éppen kormánybuktatásra készülnek, és akik a Népszabótól nem látják az erdőt, azért még várjanak. Három és fél évet. Bár a fentiek inkább azt súgják: hét és felet.
geza