"Természetesen én sem négyzetrácsra gondoltam, hanem valamilyen tér-egységre, amit így tudtam kifejezni."

Nincs mindenütt érvényes "tér-egység" (metrika), Univerzum léptékben akkor szoktunk ilyenről beszélni, ha egyszerűsítve homogénnek és izotropnak képzeljük a teret. A téridőben lokálisan érvényes metrikák egyébként használhatatlanok a téridő távoli tartományainak felmérésére. (A metrika helyről helyre és pillanatról pillanatra dinamikusan változik az ottani tömegek mozgásától függően.) A szabad elektromágneses sugárzás hullámhossza mindenütt felveszi ezt a változást, de az anyagi kölcsönhatásokkal összetartott tárgyak (mérőszalagok) nem. Mert azoknak a kölcsönhatásoknak az energiái mellett általában eltörpülnek a gravitációs hatások. Egy fekete lyuk közelében persze már nem, így aztán ott spagettizálódnak.

"Ha egy félig felfújt léggömbre felrajzolunk mérőszalag segítségével egy egyenest, s azt beosztjuk, ezután bejelölünk két galaxist lét körrel, köztük pedig a fény hullámot is megrajzoljuk, majd duplájára fújjuk, lényegében és gyakorlatilag sem fog arányaiba semmi sem változni: A galaxisok mérete a beosztás szerint nem változik, nem változik a köztük lévő távolság sem, és a fény megtett útja is, és a frekvenciája is ugyan az marad. Természetesen a fújás (tágulás) közben sem változik semmi."

Ez így nem igaz. Mint jeleztem, a mérőszalaggal mért méretek valójában egyáltalán nem nyúlnak együtt a lufival. A fény hullámhossza nyúlik, de az általa időegység alatt megtett távolság már nem. A frekvenciája viszont a hullámhosszal fordított arányban csökken. A galaxisok mérete sem nő, mert azt a belső gravitációs hatások határozzák meg, amelyek ott jóval erősebbek az Univerzum szintű gravitációs jelenségeknél. Ugyanezen okból a Naprendszer és a Föld mérete se nő. És könnyen lehet, hogy az Univerzum szintű tágulás ellenére egyes kisebb léptékű struktúrákban éppen ellenkezőleg, csomósodás játszódik le, például a galaxisok közepén lévő fekete lyukakba újabb csillagok s egyebek zuhannak.