Pont azt írtam, hogy Kollonich hatása a saját korában sokkal kisebb volt, mint az utókorra. Vagy úgy gondolod, hogy Esterházy uramék azért telepítettek pl. 1752-ben rajnai németeket a birtokaikra, hogy ellensúlyt képezzenek magyar jobbágyaikkal szemben? Kollonich írását alig tucatnyian ismerték, szépen ment az elfelejtés homályába saját korában.
Nagyon jól látod a magyarosodás két arcát, a spontán és a tudatos magyarrá válást. A liberális ellenzékiek a tudatos, kultúrális felsőbbrendűségből táplálkozó spontán magyarodást propagálták. Erről szólt Széchenyi híres akadémiai beszéde is.
A másik, a dualizmus kormányzati rendszerét kihasználó, iskolarendszert felhasználó magyarítás korlátai már a dualizmus végével látszottak. Akit lehetett, az iskolarendszer asszimilált, onnantól az ellenhatása erősebb volt, mint a direkt hatása. Bár lehet, hogy tévedek, de a ww1 előestéjén mintha 60% körül lett volna a magyarok aránya. Valahol 2/3 körül lehetett egy határ. Nyilván ez is jelentősen több, mint a valahol 35-40% közötti mélypont.