“Azaz nem érthető a Pokol a Purgatórium és a Paradicsom nélkül.”
T. S. Eliot
********
"Eliot alapvető irodalmi teológiája
Az egykor unitárius, később anglo-katolikus Eliot felfogása a pokol, a purgatórium és a paradicsom lényegét illetően főleg irodalmi fogantatású, nevezetesen Dante főművéből eredeztethető. A 62 éves költő 1950-ben Mit jelent nekem Dante? című előadásában arról vall, hogy mintegy 22 éves korában kezdte el az Isteni színjáték rejtélyét fürkészni. Amikor azt gondolta, hogy egy számára különösen is tetsző részlet jelentését megragadta, memorizálta azt, és éveken át „elalvás előtt vagy vonaton utazva” recitálta.
------
Eliot úgy találja, hogy „[a]z érzelmekről valaha is adott beszámolók közül Dantéé a legátfogóbb és leginkább rendezett. Az a módszer, ahogy Dante az érzelemmel bánik, (…) nem elemzi az érzelmet, inkább bemutatja a többi érzelemhez való viszonyát. Azaz nem érthető a Pokol a Purgatórium és a Paradicsom nélkül.” A rendezett kompozícióra törekvő alkotómód mellett írói látásmódot is bemutat a szerző. „A művész elmélkedése a borzalomról, a mocsokról vagy az undorról szükségszerű és negatív vetülete a szépség keresésére indító ösztönzésnek. Azonban (…) [a] negatív a kényszerítőbb.”
------
A szenvedés fogalma az 1929-es Dante-tanulmányban differenciálódik. „A pokolban a kín magából az elkárhozottak tulajdonképpeni természetéből fakad, lényegüket fejezi ki; saját, örökké romlott természetük kínja gyötri őket. A purgatóriumban a láng kínját akarattal és tudatosan fogadják el a vezeklők.” A szenvedés fogalmának további finomítását jelenti Dante és Beatrice találkozása. Miután feltűnik a „hölgy” (Purgatórium, XXX. 32.), Dante „a régi vágynak érzé nagy hatalmát” (d’antico amor sentì la gran potenza; Purgatórium, XXX. 39.), s ráismer „a régi láng nyomára” (conosco i segni dell’ antica fiamma; Purgatórium, XXX. 48.). A felismerést követő párbeszédben „a régi és az új érzelmek szenvedéllyel/szenvedéssel teljes (passionate) küzdelmét látjuk; egy újfajta lemondás erőfeszítését és győzelmét, amely nagyobb, mint a sírnál átélt lemondás, mert ez a síron túl is megmaradó érzelmekről való lemondás. Ily módon ezeknek az énekeknek a legnagyobb a személyes intenzitása az egész költeményben.”
-------
A pokolbéli és a purgatóriumi szenvedés specifikus különbsége abban áll, hogy szükségszerű-e vagy akarattal elfogadott. Eliot olvasatában a Paradicsom az Isteni színjáték egészében közelíthető meg. „A Színjáték egészét tekintve pedig semmi nem fogható hozzá, csak Shakespeare egész drámaköltészete. (…) Shakespeare az emberi szenvedély/szenvedés (passion) legszélesebb áttekintését adja; Dante viszont bejárja annak legmagasabb és legmélyebb pontjait. Kiegészítik egymást.”18 Ez a bejárás is összefügg az akarattal, „hogy mindig a nagy Akaratba férjünk” (Paradicsom, III. 80.), hiszen létünk és életünk függ tőle; más szóval „akaratja: békénk” (la sua voluntate è nostra pace; Paradicsom, III. 84.)."
