Tizenegyedik ének

 

A Pokol beosztása

 

 

 

 

 

 

 

Egy magas part szegélyén lépegetve,

    mely állott nagy törött szirtek köréből,

    jutottunk még rémségesebb tömegbe.

S itt menekülni rothadt légköréből

    a bűznek, melyet ez a mély hely onta,

    ellenzőt rögtönöztünk födeléből

egy sírnak, melynek fölirása mondta,

    "Anasztáziusz pápát őrzi e szük

    üreg, mert Photinus tévútra vonta."

"Utunkat itt csak lassan lépve tesszük,

    hogy hozzászokjon orrunk némiképpen

    e szörnyü szaghoz; míg majd föl se vesszük"

szólt a vezér; s feleltem, kérve szépen:

    "Találj valamit, addig is hiában

    időnk ne múljon." "Azt akarom épen."

"Fiam" - folytatta - "e sziklák honában,

    három köröcske van lépcsőzve, mint ez,

    amelyet épen elhagyott a lábam.

Kárhozott szellemekkel telve mindez;

    de hogy amit majd látsz, megértsd előre,

    halld, melyik mért és mely törvény szerint vesz.

Minden, égben-gyülölt bűn célja dőre

    bántás; s e bántás módját aki kérdi:

    feloszlik ketté, cselre és erőre.

De mert a cselt csupán az ember érti,

    a csalókat az Úr jobban gyülölte,

    mélyebbre tette, s rájuk több kint mért ki.

Az erőszaktevők az első körbe

    vannak osztva; háromfélék lehetnek,

    s az első kör három gyürűre görbe.

Istennek, önmagunknak s embereknek

    árthat erőnk, magukban s birtokukban,

    mint ezt mindjárt nyilt szómból értheted meg.

Az embereknek árthatunk magukban

    halállal és sebekkel; s bitorolva,

    rabolva s gyujtogatva birtokukban.

A gyilkosok lesznek hát megtorolva.

    a vérengzők, a rablók és zsiványok

    első gyürűben, mind külön sorolva.

Azután kárt az ember önmagának

    erővel és vagyonának tehet még,

    s a második helyen hiába bánnak,

kik életüket maguk elvetették:

    vidámság helyett voltak szomorúak,

    vagyonukat szórták s kockára tették.

Azután erőszakkal még az Úrat

    sérthetjük megtagadva s káromolva,

    s természetet megvetve, s mit az Úr ad.

Azért bélyegzi Sodoma s Caorsa

    népét a legszűkebb gyürűnek alja,

    s ki Istenét rossz szívvel szóba hozza.

Csalást, amely mindenki lelkét marja,

    tehetünk avval, ki ránk bízva néz még,

    vagy akinek már bennünk nincs bizalma.

Utóbbi mód csak olyan kapcsot tép szét,

    amellyel a természet keze kapcsolt;

    azért a másik körben leli fészkét

a szinlelés, s ki hizelegve tapsolt,

    a simonia, rablás, hamisítás,

    csalás, lopás és még több, mocskosabb folt.

De oly kapoccsal is lehet szakítás,

    mely a természeteshez hozzájárul,

    s teszi, hogy épen bennünk, megbizik más.

S a szűk körben, mely centrumáig tárul

    a mindenségnek, hol Dis tartja székét,

    örök keserv az árulóra hárul."

S feleltem: "Mester, ajkaid beszédét

    jól értem, oly jól jelölöd külön meg,

    részenkint, ezt a tölcsért és a népét.

De mondd: lakói a mocsárözönnek,

    s kiket visz a szél, s kiket ver a zápor,

    s kik úgy szidják egymást, ha szembejönnek,

mért vannak Disnek vörös városából

    kizárva, ha rájuk az Úr haragszik?

    s ha nem, miért bűnhődik ez a tábor?"

És ő felelte ekkor: "Mért lopakszik

    elméd szokottról nem-szokott utakra?

    Vagy lelked mindig másfelé tolakszik?

Nem emlékeznél már ama szavakra,

    mikkel leirja Etikád a három

    állapotot, melyet sújt ég haragja?

Mértéktelenség, örvendés a káron,

    s bamba baromság. Az első kevésbé

    bántja Istent, s kevésbé kell, hogy fájjon.

S ha szellemed e mondást megemészté,

    vizsgáld, kik azok, kiket odafönn

    bünük a rossz városba nem igéz bé,

s megérted, hogy mért vannak ők külön

    más gonoszoktól, és mért hogy e néppel

    enyhébben bánik az örök Köröm."

"Ó, nap, ki győzve kűzdesz a sötéttel,

    megelégítesz, úgy hogy míg megoldod,

    tudásnál nékem édesebb a kétely.

De világíts meg még egy csöppnyi foltot" -

    feleltem. - "Hogy hogy az uzsora sérti

    Isten jóságát? fejtsd fel ezt a dolgot."

"A bölcsészet" - szólt ő - "ki jól megérti,

    jegyzi többhelytt, hogy a természet utja

    honnan vette folyását s merre tért ki.

Isten esze s munkája volt a kutja.

    S ki előtt nyitva áll a fizikája,

    s figyel: nem sok lapot fordítva tudja,

hogy mi a művészetnek főszabálya:

    természetet követni mint tanitvány,

    s igy a művészet Isten unokája.

S a Genezis-t, mindjárt elől kinyitván,

    ott megvan, hogy e kettőből vegyed,

    amiből élsz, családod gyámolítván.

S mert az uzsorás más utat követ:

    megveti a természetet, magában

    s tanitványában, s reményt másba vet.

De most kövess, mert én már menni vágyom,

    már a Halak a látkörön rezegnek,

    elnyúl a Göncöl napnyugati ágyon,

s lefelé ott túl, uj lépcsők vezetnek."

 

****************************

 

DANTE

Isteni színjáték

 

-LA DIVINA COMMEDIA-

 

POKOL

Babits Mihály fordítása