SchiSa Creative Commons License 2017.03.30 0 5 635

akkor ők mind tanultak  illetve oktattak hazaárulást

 

 

Bár a felsoroltak közül többek kapcsolata már megromlott a mostani Fidesszel, számos egykor és ma a kormánypárthoz kötődő politikus és szakember is tanult az egyetemen.

  • Kovács Zoltán kormányszóvivő 1992-ben iratkozott be a CEU-ra, és le is diplomázott ott, majd miközben 1995-től 2000-ig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem óraadó tanára, PhD ösztöndíjat kap a CEU-n. 2002-ben szerez PhD-t Soros egyetemén.
  • Járóka Lívia fideszes, azaz néppárti képviselő volt az Európai Parlamentben (EP). Ő posztgraduális képzésen vett részt a Közép-európai Egyetem varsói szociológia tanszékén 1999-ig, majd 2000-től egy éven át a Nacionalizmus tanszékén kutatói programban vett részt. 
  • Kumin Ferenc egykori nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár, jelenlegi New York-i főkonzul 2001 és 2004 között a Közép-európai Egyetem politikatudományi PhD-programjában vett részt.
  • Baltay Tímea, a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős helyettes államtitkára 2003-ban végzett a CEU-n.
  • Szepesi Balázs 2010-2012 között a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkári titkárságvezetője volt, feladata a Parlamenti és Gazdaságstratégiai államtitkárság stratégiaalkotási, elemzési tevékenységének irányítása volt. Ő 1999-ben diplomázott a CEU politológia szakán, 2007-ben PhD-t szerzett.
  • Grúber Károly psc-nagykövet, a brüsszeli állandó képviselet kül- és biztonságpolitikai hivatalának vezetője 1995-ben szerzett politológus diplomát a Közép-Európai Egyetemen. 
  • Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár, a párttal azóta szakító politikus 1997-ben, még fideszesként lett a CEU oktatója, és oktat azóta is ott.
  • Chikán Attila, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere jelenlegi is a CEU kuratóriumának tagja.
  • Böszörményi-Nagy Gergely a Nézőpont Intézetnél kezdte kormányközeli pályafutását, aztán 2010 után két évig volt az igazságügyi tárca kommunikációs főosztályvezető-helyettese, azóta a Design Terminált vezeti. Ő 2015-ben csinált MBA diplomát a CEU-n.
Előzmény: Pozitív Visszacsatolás (608)