Erről beugrik egy régi történet még a TN-es időkből és meg is találtam lementve TXT-be a Dosbox mappába
"Egy ismerősömmel iskolai szünetekben szoktunk házibulikra felszerelést vinni, összerakni, esetleg szervezni. Az őszi szünetben is volt
egy meghívasunk, egy DnB partyra kellett technika. A party egy vidéki, télen nem használt (nem is fűtött) kis teremben volt (az
akusztikája csapnivaló volt, de ez nem ide tartozik). Vittunk 2x400 W meg 2x250 W hangfalat, keverőt, technikát... és az egyik 400
Wos hangfalban egy egérkét, aki beköltözött az összepakolás alatt a hangfalba.
A buli közepesen sikerült, talan ha négy órát szóltak a hangfalak, de azt legalább teljes hangerővel, miközben a kisegér az egyik 400
Wosban lapult. Aztán véget ért a party és elkezdtünk pakolni. Akkor mászott elő az egérke. Kiszaladt a terem közepére, aztán eldőlt
jobbra, és elkezdett forogni a tengelye körül. Néztük néhány percig, mi lehet a baja, mérgezett, vagy mi, végül arra jutottunk, hogy négy
óra DnB nem tett jót a kicsikének. Néztük egy darabig, ahogy szépen, lassan végigpörög a termen, s közben felsöpri a padlót, aztán
visszamentünk dolgozni (közben kitárgyaltuk az erősítőink mókuskerékkel való energiaellátását). Reggel, úgy 6 órával később
visszamentünk néhány ottfelejtett kábelért. Az egérke még mindig ott volt. Pörgött faltól falig. Ha valamiben megakadt, indult a masik
irányba.
Vigyázat! A DnB súlyos agykárosodást okozhat!"
Szegény egér is így járt volna ha ott lapul a Kisszékben, elő nem jött volna az tuti.