Teresa7 Creative Commons License 2017.03.20 0 0 63071

Jó reggelt, szép napot, szép hetet kívánok Mindenkinek Klaudia, Mór és Alexandra napján!:-)

 

Ma Áhim, Alexa, Azár, Csák, Hubert, Huberta, Hubertusz, Ipoly, Joachim, Joáhim, Joakim, Klaudetta, Klaudiána, Kötöny, Móric, Sugár, Sugárka és Volfram!:-)

 

Egy meglepő vers Jókai Mórtól (az előzményt nem ismerem)...

 

 

 

Jókai Mór

 

Liszt Ferenczhez.

 

                    Motto: "Hirhedett zenésze a világnak!"

 

"Et tu mi fili Brute!"Még te is

Ellenünk fordulsz, oh nagy zenész?
Ág is huzza a szegényt, felőlünk
Nem beszél hir, külföld ránk se néz.
Csupán ősi nyelvünk lelke él még
S vérünk lángja, a magyar zene:
Az a dal, mit hogyha hall a honfi,
Könybe lábbad mind a két szeme.
Az a dal, mely szivből jött és szivbe
Visszatér; mely együtt sir velünk,
Mely beszél, mit el nem mondhat a száj,
Mit belül csak némán érezünk;
Az a dal, mit egykor istenitél
S lelkesülni tudtál zengzetén
És a mit most, mint avult játékszert,
Te vén gyermek! könnyen összetépsz.

 

Azt beszéled, - s szavad messzehangzó:
Hogy e méla dallam nem mienk;
Hogy az nem a magyar ősi búja
És jó kedve, a mi benne zeng.
Csak egy vándor, züllött népcsaládnak
Hangja az, mely jött hazátlanul:
Énekelni édes szülőföldről
A magyar nemzet ettől tanult,
Délczegségét lopta koldusoktól,
Hő tüzét bohócz szeszély adá.
Csak az üres csengő-pengő hang volt,
Mi a sziveket elragadá.
Nincs magyar dal! mert az a czigányé,
Az álmodta, az találta ki;
Csak azután, hogy a dallam meg volt,
Firkált hozzá verset valaki.

 

Oh világnak hirhedett zenésze,
Mint tudod te, hogy miről beszélsz?
Mit tudod te, hogy e keserédes
"Ki-ne-mondd-mi" tán több, mint szeszély?
Mit tudod te, mi a honfi bánat,
A ki senkihez sem tartozol?
Mit tudod te, mért a túlcsapó kedv,
A midőn a dal utója szól?
Mit tudod te, hogy mi a magyar dal?
Ki "jövő zenéjét" alkotod.
A magyar dal a "multak zenéje"
Hogy miért az? meg sem hallhatod.
Mit tudod te, mi egy nemzet kincse,
Hogy mik annak ősi szentei?
Te, ki anyád édes drága nyelvén
Egy igét ki nem tudsz ejteni!

 

Jártál-e már ott a délibábos
Pusztán, a hol a népdal terem?
Dal és dallam együtt. Tud-e erről
Valamit a fényes úr-terem?
Hallgatád-e a mezők danáit,
Mikből az őshang bűbája szól?
Meddig laktál köztük, hogy kiismerd
Azt a tért, miről világra szólj?
Kerested-e, annyi jó elődöd
Maga után mi szépet hagyott?
Hallottad-e hirét Lavotának?
Ki több volt, mint te; bár nem nagyobb.
Nem tevéd; mit rólunk írtál, nem más
Mint gondatlan szerzett rágalom;
Olyan, minőt szoktak irni többen:
"Népismertetés a pamlagon."

 

Nem gyűlölünk: azt megválogatjuk.
Multakra nem emlékeztetünk.
Nem vitázunk; hiszen hallgatásunk
Olyan régen jól illik nekünk.
A szegény czigányra sem haragszunk,
Kinek ilyen szépen odaadsz.
Elhúzatjuk vele "az én nótám,"
Sőt még össze is csókoljuk azt.
A magyar dal azért marad annak;
(Ez az egy ki senkitől se fél)
Mi sem esünk nagyon búnak érte,
A czigány sem lesz nagyon kevély,
De fáj mégis, hogy kit dicső költőnk
Első honfivá tett szép dalán
Most kimondja, hogy még azt se tudta
Rólunk: voltaképen kik valánk?

 

(1859)