ejzsi Creative Commons License 2017.02.19 0 0 58038

Kétségtelen, hogy a jelenlegi közéletet majdhogynem áttekinthetetlenné teszi a politikai megosztottság. Erről is érdemes volna indulatok nélkül szót váltani, mert azért beteg szemszögből nem olyan igéretes az egészségügy helyzete, pláne, ha a nagyobb központokból kifelé is terjed a megfigyelési kényszerünk.

 

Az Alexi Zoltán féle cikk azonban tényleg nem erről szól. A most tervezett EESzT már többször szóba került, de vitát nem nyitottak róla, legalábbis nem tudok róla.

 

Márpedig én magam is úgy gondolom, hogy ez olyan össz- társadalmi ügy, amit azért érdemes jól megrágni.

Annak idején - még az Antal kormány idején merült fel, hogy a személyi szám (ami 1- 2- indul) alkalmazása mellett nincs szükség társadalombiztosítási számra. A kérdést az Alkotmánybíróság döntötte el, rámutatva, hogy az ember egészségére vonatkozó adatai olyan személyes adat, melyet csak beleegyezésével és az ő érdekében szabad arra jogsza- bály szerint felhatalmazott személynek szabad megismernie.

Igy lett a TAJ szám. Aztán, hasonló indokolással jött az adó- azonosító szám.

Igy lett/van végülis három kártyánk.

 

Már ma a TAJ szám alatt nagyon sok adatot gyűjtött az OEP, igy pl. azt is meg lehetett nézni, hogy a betegnek valamely gyógyszert melyik orvos írta fel és melyik patikában váltotta ki.

Pár éve kampány is indult, hogy a beteg ellenőrizheti az adatait. Én ugyan nem foglalkoztam vele, de hallottam olyanról, hogy a férfi taj szám mellett terhesség megszakí- tások stb. is szerepelt (ami nyilván számelírás- de vajh mé- gis hogy kerülhetett oda, nincs kontroll) stb.

 

Most csak annyit tudunk, hogy minden adatot rögzíteni fog- nak a Térben. Eddig is a háziorvos jelentette az orvos-beteg kapcsolatot, a felírt gyógyszert stb. De nem tudni, hogy jelentette e a vérnyomás mérés eredményét stb. Eddig a vér és vizelet stb. laboreredmények, az EKG, Rtg. CT stb. képek / kiértékelések a kórházakban / szakrendelőkben maradtak, most ezek is központilag rögzítve lesznek, tajszám mellett, betegség kóddal, és dátum szerint ?

És még sok kérdés merülhet fel, végezetül pedig, ez a sok adat hogyan lesz rendszerezve, hogy a spontán beavatko-zásnál ténylegesen használható is legyen. ugyanakkor azért nem volna feltétlenül szükséges, hogy pl egy fiatal nő összes nőgyógyászati lelete kronológikus sorrendben külön oszlop- ban pl. a patikus vagy foglalkozás egészségügy stb. által látható lenne.

És nem utolsó sorban: a téves adat kontrollálása hogyan történik, milyen informatikai módszerekkel / eszközökkel előzik meg vagy korrigálnak.

 

Ebben persze rengeteg olyan kérdés van, amit laikusként felvetek, az informatikus pedig mást lát esetleg veszélyes- nek. De arra is kíváncsi lennék a magam részéről.

 

Egy nagyon átlátható egészség károsodás mellett persze nem hagyható ki annak lehetősége sem, hogy gyakoribb legyen mérlegelés tárgya a költség / haszon tüzetesnek ígért mérlegelése.

Szóval volna helye az EESzT megismerésével kapcsolatos morfondírozásoknak e topicban is, beteg - hozzátartozó, - jól felkészült eü. informatikus elvi - gyakorlati támogatásával.

Előzmény: japipapi (58034)