Az egymilliárd muszlimből több, mint ötvenmillió elfogadja az erőszakot – idézi az express.co.uk egy berlini intézményben dolgozó holland iszlámkutató, Ruud Koopmans véleményét, aki hozzátette, az egymilliárd hívőnek a fele ultrakonzervatív iszlámot követő országokban él, ahol kevés toleranciát lehet tapasztalni a más vallást követők, a nők, vagy a homoszexuálisok jogait illetően.
Abból az ötvenmillóból (amely a professzor elmondása szerint óvatos becslésnek számít), akik Ruud Koopmans szerint magukévá teszik valamilyen szinten az erőszakot, többen úgymond indirekt módon támogatják azt.
Akár úgy, hogy finanszírozzák, ösztönzik, menedéket nyújtanak a dzsihadistáknak, vagy egyszerűen csak csendben maradnak, ha láthatóvá válik előttük a radikalizálódás.
Szerinte a Németországban élő muszlimok mintegy 8 százaléka helyesli a „hitetlenek” elleni erőszakot, míg tizenegy százalékuk szerint a vallásuk védelmének érdekében előállhat olyan helyzet, amikor elfogadható eszköz az erőszak.
Általában az iszlám országokban 14 százalékban élnek olyanok, akik szerint indokolt az öngyilkos merénylet akkor, ha meg kell védeni az iszlámot – mondja a tanár, egy amerikai tanulmányra hivatkozva.
http://magyaridok.hu/kulfold/professzor-szerint-50-millio-muszlim-tamogatja-az-eroszakot-1408876/