:-)))

 

 

Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony napja.

 

Szűz Mária tisztulásának napja, mikor a gyermek Krisztust, a világ világosságát, bemutatta a templomban.
Abban az időben otthon születtek a gyerekek és az édesanya első útja a templomba vezetett. Úgy mondták: „Kiment az egyházhoz”, hogy kegyelmet nyerjen az Istentől gyermeke és maga számára. Az „egyházkelőre”, avatásra, szintén szentelt gyertyát vitt a kezébe.

 

Gyertyaszentelő napján először a tüzet áldották meg, majd ebből gyújtották meg a szentelt gyertyát,... ami kísért „küszöbtől, eresz aljáig”. Az égő szentelt gyertya Mária "világosságát" jelenti, a szentelt gyertya Krisztus szimbóluma. Régen a sublót vagy láda fiában tartották, máshol szalaggal átkötve szentképre, falra akasztották, vagy két szentkép közé helyezték. Főképpen vihar idején, vízkereszti házszentelésnél gyújtották meg és imádkoztak mellette, de beteg mellett is világított, mert gyógyító, tisztító erejében hittek.
Nagy jelentőséget tulajdonítottak a hét esztendőn át, hétszer szentelt gyertyának, ezért ezen alkalmakra szent ünnepek búcsújában igyekeztek minél hosszabb és díszesebb gyertyát venni.

Megfigyelték, ha Gyertyaszentelőkor süt a nap, hidegebb lesz mint előtte, s ameddig besüt a nap a tornácra, addig fog még később beverni a hó. Úgy tartották, ha fényes..., nyár termése lesz szegényes, de ha esik és fúj szele, hamarosan itt hagy tele.

 

NÉPI REGULÁK

 

Régi tüzet mind kioltsad, kemencéket takarítsad!
Vidd ki házból szemetedet, gyújtsál-szítsál új tüzeket!
Ügyeljél az eleségre, télről maradt terményekre!
Férgest, üszköst elégessed, kamrát, pincét kifüstöljed!
Ruháidat tisztítsad meg, napnyugtával fürödjél meg!
Új tűz mellett melegedjél, gyertyafénynél elmélkedjél!

 

*

 

 

"Van aztán egy napja a télnek, aminek gyertyaszentelő a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megulgulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve - visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; - mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett. Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy mármost örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! - Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét. Csak hadd fújjon, hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőlteti haragját, annál hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van."

 

Jókai Mór - Az új földesúr/részlet/

 

:-)))