Mondok egy pozitív példát: Ernelláék Farkaséknál. Rohadt kekeckedős néző létemre is csak annyi negatívumot tudok róla mondani, hogy a végére sajnos elfogy a szusz és az ötlet, hiányzik a lezárásához valami isteni szikra, valami, amitől ez egy igazán jó film lehetne. De ettől függetlenül, az első pillanatától az utolsóig elhiszem azt, ami a vásznon történik, nem áll fel a szőr a hátamon a rossz dialógoktól, nem dühöngök a forgatókönyvíró takaréklángon főtt suttyóságai miatt, hanem csak ülök és várok. A katarzis persze nem jön, mert a nyolcvan percből az utolsó húsz csak kínlódós üresjárat, de legalább düh nincs bennem, amikor felállok a székemből. És még csak nem is arról van szó, hogy különösebben hájpolnám Hajdut, mert pl. a Bibliotheque... szerintem egy rém modoros és idegesítő darab, de akkor is...