Rudolf trónörökös emlékére.

˝Útunk hazafelé a sűrű, dús hegyi erdőn, csörgedező patakok mentén, barátságos réteken, legalább két óra hosszat  a legelhagyatottabb vidékeken, sok örömöt okozott. E vad, ősállapotú vidéken, a kultúrának minden nyomától messze, igazi elemünkben voltunk. A Fruska-Gora valóban gyönyörű vadon; e csendes hegyek s völgyek láttára bizony majd elfelejtettük az apatini berkek nagyszerűségét. Mikor, jócskán haladva, a vadászház elé értünk, sötétedni kezdett; szárnyas egerek csapongtak mindenfelé, őzek s szarvasok nagy figyelve vonultak a rétre és szerelmes baglyok hivogatták párjokat a magas fákon.

A kis madarakat illetőleg ornithológiai szempontból kevés érdekeset láttam. A magas bükkesben itt is kevés éneklő lakik, mint mindenütt. A barátka, az erdei pintyőke s a sárga rigó dala meg a kukóka egyhangú szava volt a legközönségesebb madárhang. Este felé elhallgattak a vadgalambok is s nemsokára csak a tücskök czirpelését meg a rovarok zsongását hallottuk.

Mennél jobban besötétedett, annál lassabban tudtunk menni. Mikor az erdőből kiértünk s az útnak a fennsíkon át, a szőlők közt vezető unalmas, talán legrosszabb része kezdődött, összetört a szekér, a melyen ültünk. Én az egész úton csodálkoztam, hogy valamennyi parasztszekér már régen darabokra nem törött. Hát épen az mentette meg őket a végromlástól, hogy nem jártak rugóra, hanem egyszerű kóczmadzaggal odakötözött farészekből voltak összetákolva. Chotek gróf olyan jó volt, hogy a saját szekerét ajánlotta fel nekünk, maga pedig másra ült.

Gyönyörű, felhőtlen éj borult reánk; az égen temérdek csillag ragyogott. Mögöttünk kékes éjjeli ködbe burkolva a Fruska-Gora csúcsai emelkedtek, előttünk pedig, a magyar alföld felé, elmosódott minden szemeink előtt. Fáradalmas, végnélkül való útazás után végre Csereviczbe értünk és áldottuk a pillanatot, a melyben újra hajónkra léptünk. A mennyire szép ez a vidék, annyira nyomorúságos rajta a szekéren való menés; a döczögéstől, az ide-oda hányatástól fáradtabbak voltunk, mint ha még annyi ideig gyalogoltunk volna.˝ /Rudolf trónörökös: Tizenöt nap a Dunán/