Azt hiszem, az elemzésed pontos és lényegretörő, talán csak azt vitatnám, hogy Romániát és Finnországot leszámítva Sztálin beleállt volna az alkuba. Hogyan is?
Azt, hogy Molotov hibázott, lehet akár más fénytörésben is szemlélni. A szovjetek klasszikus geopolitikát folytattak, összhangban azokkal az igényekkel, amelyek már Napóleon után meghatározóak voltak. Ebben a képben Finnország, a Baltikum, Lengyelország, Románia, Bulgária, Szerbia, Görögország, le egészen a szorosokig, orosz világ, addig, ameddig szükségszerűen érintkezik a britekkel - ott aztán majd meglátjuk, mi lesz. A két szélső ponton ott van a Balti- és az Égei-tenger, netán az Adriai-tenger, kapuként a világ felé, ebből a szempontból egy logikus, célszerű, lépésről lépésre megvalósítható projektről van szó. Az, hogy ez miként hozható összhangban a világproletariátus érdekeivel, most másodlagos, mellékes - mint, hogy üdvtörténetről van szó, nem lehetett kétséges, hogy a jövő egyszer majd, így vagy úgy, de kiforrja magát. Sztálin ezt valószínűleg komolyan is gondolta, első helyen viszont mégiscsak a cárok birodalmának újraépítése foglalkoztathatta.
Meg még később is: minek tette volna fel különben Churchillnek Potsdamban a magyarokra vonatkozó kérdést (és kapta meg rá a szégyenletes választ), másodjára, megerősítésképpen 1944 októbere után? Mire föl a prágai útirány állandó halogatása 1945 januárjától májusig (!), addig a pillanatig, amíg megunták az ácsingózó amerikaiak szemlézését? Bécs későbbi szovjet feladása nem -e egyenesen folytatása a sztálini taktikának?
Bukovina alighanem igazán részletkérdés, bele is nyugodtak később a felének az elvesztésébe. Ha volt egyáltalán valami reális rövid-középtávon a szovjetek elképzeléseiben (ti. egyelőre kívül maradni a Monarchia volt területein), akkor az is a rációra vallott, hogy felismerték Hitler angolellenes blöffjét. Mondjuk, nem volt nehéz: Sztálinnak úgy volt szüksége 1940-ben Churchillre (még...), mint egy falat kenyérre, eleve nem is számolt azzal 1939-ben, hogy a franciák ilyen könnyen bedobják a törülközőt. Mindegy is; egészen 1941 júniusáig megvolt az az illúzió, hogy Hitler úgy fog cselekedni, ahogy mi szeretnénk, hogy cselekedjen. Elég ehhez csak nagy erőkkel felvonulni a határon, miközben Berlinre vagy Hamburgra le-lepotyog néha egy-egy angol bomba. No, ez hiba volt - kedvenc mázolónkat egy ponton elhagyta az egyébként amúgy sem híres józansága.