Homo mirabundus Creative Commons License 2017.01.17 0 0 28998

  Igazad van, amikor nem bízol a táblázatok adataiban, meg az olyan megjegyzésekben, hogy "alacsony talpfeszültség". Aztán jól kiderül, hogy az a kevéske is 15-25V, de akkor már késő. Én még a néhány ezerbe kerülő, egyszerű infrás távvezérlővel is hazardírozásnak tartanám a kísérletezést, azért is kár lenne, nem? Valóban léteznek optocsatolóval, négy-öt darab alkatrésszel megoldható apró áramkörök, de nem készen, magadnak kell legyártani-beépíteni. Nem nagy ügy, csak másik szakma.

  Ugyanakkor ezek a most kapható manuális vakuk (egyetlen középponti érintkezővel) már valóban a digi világ szülöttei, nem egyet LCD kijelzővel is felcsicsáztak (aztán folyik ki a szemed, hogy lásd, mi van rajta, ha oldalról nézed). A beépített optikai indítás pedig mindnél programozható villanásszámra (legalább az egy vagy kettő verzióra). Az előzőekben idézett példák mind olyan 10-20k fabatka közöttiek újonnan - mondjuk a megbízhatóságukról, építési minőségükről sem az árcédulán írtak dicshimnuszt.

 

  Az állandó szemből megvilágítást kellene elkerülni, el kellene távolítani  a vakut magától a géptől - szerintem ez a kiindulási feladat.  

  Úgy szokták volt csinálni, hogy manuálisra állított vázon felcsapták a saját vakut, tettek rá némi fedést, hogy ne zavarjon be a végső képbe. Ilyenkor a mérővillanás persze hogy létrejön, de szerepe nincs, a dolga az optikai slave vakuk indítása. Ha lenne PC a vázon, akkor még ilyen bűvészkedés sem kellene, de szvsz most nincs szinkroncsatlakozónk - tehát a master szerepe a gép saját felugró vakujának jut, de csak triggerként. Vagy majdnem csak triggerként, ahogy a szükség hozza.

  Persze egy eleve vakupapucsba tett (akár szintén mezítlábas manuális) vaku is betöltheti a trigger funkciót, jól eltekert fejjel, kis energiára állítva, vagy éppen derítővakunak használva, plafonra nyomva. Az sem rossz, ha a menüből hozzá lehet férni a felugró vakuhoz, és ott elintézni, hogy ne pofázzon bele nagyon a képbe. Ezen túl létezik még a vakukompenzáció intézménye is - ha az adott gépben van ilyen, az szerencsés eset, de sztem nemvan.

 

  Bár itt minden beállítás manuális, a külső vaku(k) szerepe nem az utolsó ítélet utáni félhomály eloszlatása, hanem csak rásegítés az eleve adott, de a még alkalmazható érzékenységhez és záridőkhöz elégtelen megvilágításra, kiigazítás, a téma plasztikussá tétele. Ezért aztán nem is nagy kihívás műszakilag megoldani a helyes expozíciót. Ha azok a slave vakuk ráadásul automaták lennének, még tágabb tere nyílna a kreativitásnak.

  Ugye ennek már egyfajta műterem-illata is van, de mert a "modellek" aligha fognak az ott megszokottnak megfelelően viselkedni, nem garantálja semmi, hogy egyetlen konfigurációval minden megoldható, de sztem nem is ez volt a cél. Vízzel főzünk, ugye...

 

 

Előzmény: Jahno (28996)