Ahogy keresgéltem, rátaláltam erre az oldalra. Nosztalgiázom egyet! Másodéves katona voltam, amikor örököltem egy D 344-t. Három éves volt, 1970-et írtunk. A féken kívül semmi bajom nem volt vele, a motor szépen ketyegett, csak felső tankja volt, de a napi sok kilométert ledaráltam vele. Aztán a MOM előtt

elkezdtem fékezni, a mai Bach csomópont felé, a féklevegő mutatói rögtön alapra mentek. A váltója mint a vaj, dobáltam vissza rendesen, majd a villamos bal oldalán, mindenki félelmére felkanyarodtam a hegyalja útra. Itt már hatásos volt a kézifék, hátra egy kő alapnak gurultam. Na ilyenkor vert ki a víz!

Másnapra úgy ítéltem meg, kihúzom a fékkulcsokat, mert azok is csak akkor működtek, ha rugdaltam a pedált, javult a helyzet, sokkal jobb nem lett. Másnap, szombat, nyugis időszak, szétszedtem a főfék szelepet. "2 m2-en terítettem szét, membránok , rugók, szelepek!" Ugye ilyenkor van balhé, az őrnagy meglátogatta csemetéit! Megvárom míg összerakja, azt már nem láthatta, hogy minden, egy tepet rozsdás sár volt. (Ekkor legóztam először!!) Gondoltam, de rá ér, lehet hogy holnapra sem lesz kész! Aztán haladt a meló, jó fél óra alatt, fel is szereltem. Menjünk, müszakizzuk le! Nekifutás, fék, majdnem kirepült az ablakon, én is! Akkor a többinek is ez a baja? Valószínű, mondtam, hogy elfelejtse, a 30 nap fogdát!!!