Érdemes lenne kezdetnek kicsit olvasgatni, amik már itt leíródtak, azt hiszem mindjárt kapsz egy képet a huskykról. Annyit mondhatok, hogy nagyon nehéz velük, pláne olyan sok kísértésnek kitett helyen. Jó erős lábazat és nagyon magas, és nagyon masszív kerítés..., vagy lánc. Én a mieinket nem mertem kinn tartani, mert szerettem volna nyugodtan aludni, így aranyos szobakutyák lettek, de azért így is okoztak meglepetéseket nap, mint nap. Még egyszer mondom, imádtam őket, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak nyugodtan. Nem tudtam volna újra bevállalni, nem csak az irántuk érzett érzelmeim miatt, de az a sok stressz nem nekem való. Ráadásul azt gyanítom, házőrzőre is számítotok..., hát ebben sem lenne jó választás. Nagyon kedvesek, szelídek. A környék kisgyerekei ide jártak, ha kedves kutyát akartak látni. Egy előnyük van, de nektek talán az sem előny, hogy nem ugatnak..., ezért szerették őket annyira a gyerekek. De nektek biztosan ugatós kutya kellene, ha valami veszély van. Ja, hát tóról én egy husky mellett álmodni se nagyon mernék. Szelídségük ellenére sajnos minden a kertbe tévedő kisállat megnézhette magát..., főleg szegény kis sündisznók. Ezért aludtak inkább benn. Hidd el, én is reméltem, hogy ..., de nem, imádni valóak, de valóban nem erre a szolgálatra születtek. Persze lehet őket láncon is tartani, de akkor meg minek. Nekünk kettő volt 10 évig. Ha visszaforgathatnám az időt visszaforgatnám..., de tudom, hogy rémesen nehéz. És mindemellett valahogyan gondoskodnod kellene a futtatásáról is, ami, mivel szófogadatlan, szintén nem könnyen lehetséges. Mi is vittük amúgy kutyaiskolába, de eltanácsolták, reménytelen volt, csak játszani akart azt oktatóval. De, meg kell mondjam, láttam már csodát, a Deák téren ült egy pasi, mellette, póráz nélkül egy husky, és egyszer az Andrássy út keskeny zöld sávjában is láttam egyet póráz nélkül. El nem tudom képzelni, hogyan érték ezt el. Hát én ennyit tudtam segíteni. :-( Pedig nagyon, de nagyon szerettem őket!