forgione1 Creative Commons License 2016.12.26 0 0 2

kőműves munkát csak kőműves csinálhassa

 

 

Fogadsz egy brigádot, majd a nyolc osztályt sem végzett barna erőt reggel főnök kikiáltja kőművesnek, másnap ugyanazt ácsnak, majd a jövő héten már már bádogos lesz mikor végzett a vasbeton szereléssel :-)

 

Éppen mikor kire van szükség.

 

Saját házamon azt és úgy csinálok ahogy tetszik.

 

Inkább azt kellene szabályozni, hogy ezek semmi vállalkozók ne alkalmazhassanak kőművesként analfabéta segéderőket, immár Ukrajnából idehozva.

 

Nyílt riportokban elhangzik, hogy szakmunkást nem , de szakmunkát végző képzetleneket onnan még tudnak hozni, akik ennyi pénzért is hajlandóak dolgozni.  

 

És ezek után még engem akarnak cseszegetni, hogy a saját házam miként építem?

 

Hidat, tornyot hallottam már ledőlni, ahogyan láttam irodaház, bevásárlóközpont álmennyezetét több száz négyzetméreten leszakadni. Ez lenne a szakmunka?

Ahogyan az utakat sem hozzáértők építik, foltozgatják. Viszont legalább drágán, legalább háromszoros áron mint nyugaton.

 

Saját építésű házat még nem láttam összedőlni :-)

De annál több pocsékul kivitelezett társasházat!

 

Szóval ne a magánembert piszkálják, mert maga vakolja a falat!

 

Előzmény: C. Vieri (1)