Pontosan én sem tudom, de hasonló sztorit már hallottam. Illetve szerintem van különbség aközött, hogy a tulajdoni lapon kinek mennyi a része az ingatlanból, és hogy az aktuális értékéből mennyit kap pénzben, illetve aközött, hogy az együttélés alatt ennek az ingatlannak a berendezéséből mennyi a része, mennyit költött a felújításra, karbantartásra, bútorokra, ésatöbbi.
Otthagyhatja a közös ingatlant, ebben az esetben a forgalmi érték 1/3 része jár neki, amit a (volt) felesége pénzzel megválthat, vagy visszakérheti azt a pénzt, amit ő fektetett be a megvásárlásakor. Ebben az esetben viszont semmi más nem jár neki.
Ha marad, és kitart, akkor követelhet ingóságokat is a vagyonmegosztás során, illetve a felújítások, karbantartások értékét. Legalábbis én így tudom.
Ebben az esetben viszont nem is tudom, lehet-e vagyonról beszélni, hiszen a ház tulajdonképpen nem is a házaspáré, hanem a hitelintézeteké. Az elidegenítési tilalom miatt eladni nem lehet, forgalmi/piaci értéke gyakorlatilag nincs. Szerintem ezért lenne fontos, hogy ne költözzön el, mert akárhogy dönt a bíróság, ebből pénzt nem fog látni senki a következő 10-20 évben, és gondolom senki sem szeretne az utcán élni.