Simplex: Pontosan ahogy mondod, egyetértünk.
Ulrich/Tibi
A rendszer az, amikor te, a saját tapasztalataid alapján kitalálsz valamit. Ulrich szónokinak szánt kérdésére a válasz az, hogy ezeket a technikákat azok találták ki, akik szablyával öltek-haltak. Rendszerbe pedig azok a végvári kapitányok és német-római mesterek foglalták, akik a legényeknek először mutatták meg, hogy melyik a szablya éles fele.
Amit én csináltam, arra a helyes kifejezés a rekonstrukció vagy interpretáció. Valóban nem hangzik olyan szépen, de ez fedi a valóságot.
Az anyag önmagában - a források szűkössége miatt - nem túl sok. Úgy voltam vele, inkább legyen kevesebb, de szakmailag jobban megalapozhatóbb. Az edzéseinken is év elején megbeszéltük, hogy idéntől nem csak a végvári rekonstrukcióval fogunk foglalkozni, hanem modernebb technikák is bekerülnek. Nem tiltakozott senki. De azoknak is megvan a forrása. Huttontól a modern vívásig.
Nem gondolom azt, hogy nem lehet ma vívómester senki. De a vívás különböző aspektusaiból egy-kettőben lehetsz az. Plüsivel sosem vívott régen senki, ergo ma simán lehetsz a plüsi mestere, sokkal jobb, mint a régiek. Szerintem federrel is lehetsz, mert voltak mesterek, akik sohasem vettek rést éles harcban.
Amivel én foglalkozom, az egy letűnt kor fegyvere, amiben nem azért nem lehet mesterré válni, mert hiányzik a tudásom, fizikai képességeim vagy valami efféle, hanem mert nem azonos a környezet. A jelenlegi politikai -társadalmi rendben nem tudom úgy használni a szablyát, ahogy ők. Triviális példa: sosem öltem szablyával és engem sem akartak megölni vele. Ha kitör a zombiapokalipszis és/vagy a nagy migránsháború, akkor lehet, hogy változik a helyzet, de addig nincs sok esély rá. Rendszert meg a mesterek tudnak kreálni.
TL;DR: Nem rendszer, hanem egy rekonstrukció interpretációja, amit azért tanítok, mert van, akit érdekel.