Hét ember meghalt a londoni villamos balesetben
MTI
2016.11.09. 17:18
Kisiklott és felborult egy villamos Londonban szerda hajnalban; a súlyos balesetnek hét halálos áldozata van, és több mint 50-en megsérültek, ketten pedig a járműbe szorultak.
"Sajnos hét ember meghalt, és több mint ötvenet kórházba kellett szállítani"- mondta a brit közlekedési rendőrség egyik illetékese a november 9-én hajnalban történt londoni villamosbalesetről.
A londoni mentőszolgálat azt közölte, hogy embereik számos sérültet elláttak a helyszínen, és megerősítette, hogy mintegy 50-et kórházba szállítottak. A többségük járóképes, de néhányan súlyos sérüléseket szenvedtek.
A londoni tűzoltóság tájékoztatása szerint a szerencsétlenség a brit főváros egyik déli peremkerületében, Croydonban történt, heves felhőszakadás alatt.
A balesetről megjelent fényképeken a két kocsiból álló, oldalára dőlt villamos látható egy aluljáró mellett.
A helyszínre négy tűzoltókocsit, négy különleges mentőalakulatot és több mint 70 tűzoltót vezényeltek ki. A mentési munkálatok délután is folytak, mert két, a megrongálódott járműbe beszorult embert ugyanis még nem tudtak kiszabadítani.
A vezetőt őrizetbe vették
A rendőrség őrizetbe vette a villamos vezetőjét, miközben a baleset okát még vizsgálják.
Helyi lakosok a történtekkel kapcsolatban arról számoltak be, hogy egy hatalmas csattanást hallottak, amelyet emberek kiáltása követett.
A szerdai volt az utasok közül halálos áldozatot szedő első villamosbaleset a múlt század ötvenes évei óta.