samanbeka Creative Commons License 2016.11.07 0 0 2068

Sziasztok!

 

Öröklés témában kérnék segítséget.

 

 

Édesapámnak az első feleségétől született két lánya. Már nagykorúak voltak, mikor apám a feleségétől különköltözött és elkezdett házat építeni, kizárólag saját forrásból. Mivel még papíron házasok voltak, a váláskor a telek és a félig kész ház árát ki kellett fizetnie a volt feleségnek, ezt meg is tette. 

 

Nem sokra rá feleségül vette édesanyámat, én lettem az egyetlen gyerek. Innentől a ház befejezésében majd a felújításban, ráköltésben anyám is szerepet vállalt, általában a nagyobbat, több fizetése lévén.

 

Nemrég-35 évvel később- édesapám meghalt. Ami hátramaradt: házasság alatt szerzett pénz a bankban, házasság alatt szerzett autó és a ház, minden édesapám nevén (túlságosan is okult az első házasságából). 

 

A pénz és az autó közös vagyonnak tekintendő, de mi a helyzet a házzal? Ugyan apám vette a telket és kezdte építeni, de a 35 év házasság alatt anyám legalább ugyanannyit fizetett bele, hogy elérje jelenlegi állapotát és értékét. 

 

A ház vajon közös vagyonnak számít, vagy apám magánvagyonának? Utóbbi esetben a 3 gyerek belátása/nyilatkozata kell ahhoz, hogy anyám ne csak haszonélvezetet, hanem 50% tulajdonjogot örököljön a házból?

 

 

A választ előre is köszönöm!