Vödör1 Creative Commons License 2016.10.25 0 0 153

Teljesen feleslegesek az ilyen szintű gondolatok. Jelenleg, ha a három nagy világvallás szintjén vezetnénk környezetvédelmi előírásokat is kevés lenne, nemhogy néhány ezreléknyi ember eltérő gondolkodása. 

 

A lényeg, hogy a túllövés a nyolcvanas évek óta megtörtént, a folyamatokat megállítani vagy visszafordítani már nem lehet. Az ökológiai katasztrófa pesszimista becslések szerint 2030-40 körül, optimista becslés szerint 2050-70 körül bekövetkezik. Jelenleg nincs olyan ezt megváltoztató technológiai újítás ami ilyen rövid idő alatt megvalósulhatna és globális szinten el tudna terjedni. Már csak az a kérdés, hogy a katasztrófa olyan háborúkat indukál e, ami ellehetetleníti az emberi életet a bolygón, vagy megússzuk egy 50-70%-os kihalással, és a maradék alacsony szintű vegetálásával. 

 

A emberiség gondolkodásának megváltozását pedig hiábavalóság remélni, mivel a rendelkezésre álló erőforrások maximális szintű kiaknázására való törekvés alapszinten bele van kódolva az életbe (önző gének).

Előzmény: JégerLénárd75 (150)