"Tehát, OFF:

reggel felhős, hideg , szomorú idő volt, a kompos nem tudott visszaadni, a mikrobusz leszorított, az emberek mélabúsan cigarettáztak és káromkodtak a kompon. Elég sok munka volt.

Fél háromkor indultam haza Tapolcáről, addigra kisütött a nap, kellemes volt az idő, a kedvem olyan csak-csak. 70-80-as tempóval töfögtem a Guzzival, kellemes szél fútt, itt árkot ástak, ott metszették a "tükét", Köveskálon avart égetett valaki, a birkákat megnyírták és a Hegyeskőt továbbra sem zavarta a paplanernyősök hada. A Káli-medence továbbra is szép.

Sietni nem volt miért, nem is akartam, jó volt beletöfögni a tavaszba, napfényestűl, illatostúl, csodálni a még fakó színeket.

Hazaérve, szól a lányom:"Aputi, mennünk bajkát szedni Bendeborcsával" ( Bendegúz és Borcsa=110kg fekete orosz terrier:)) Hátrasétáltunk a patakhoz, szedtem barkát és nemtom' hányadszor megmutattam a nádasban a fácánok búvóhelyét, az őzcsapásokat, aztán hallgattuk a békák nászvartyogását.

Lege artis esti protokoll, és a ház elcsendesedett.

Valahogy nem volt kedvem lefeküdni, ezért lementem az "odúba", nyakát szegtem egy Légli chardonnaynak, meggyújtottam 2 gyertyát és minden koncepcio nélkül bekapcsoltam a Goldringet. Feltettem egy Shankar-Garbarek lemezt...

Asszem életemben nem éltem át ilyen katartikus élményt. Soha nem hallottam ilyen szépen szólni a szaxofontés a szitárt. Benne volt az egész napom, langyos szelestől, égő avarostól, barkástól, patakcsörgedezéstől, Bendeborcsástól.

Meghallgattam a lemezt és nem volt bátorságom mást feltenni.

A'sszem volt egy analóg feelingem."