Afrikaans8
2016.09.16
|
|
0 0
3146
|
http://librarius.hu/2015/10/11/uj-leletek-igazoljak-hogy-mashogy-tortent-a-magyarok-honfoglalasa/
Az expedíció emellett megtekintette a szentpétervári Ermitázs vonatkozó régészeti anyagát, ahol egy olyan, a Kaukázus északi részéről származó régészeti emlékekből álló magángyűjteményről is hírt kaptak, amelynek több darabja meglepő hasonlóságot mutat a honfoglaló magyarok leletanyagával. Türk Attila arról a többek által már korábban felvetett, de lényegében most formálódó tudományos hipotézisről szólva, amely a magyaroknak az Urál-hegységtől a Kárpát-medencéig tartó vándorlását pár évtized hosszúságúra becsüli a korábbi több évszázadról szóló elmélettel szemben, elmondta, régészetileg semmi nyoma nincs annak, hogy bármilyen népesség is átkelt volna a Volgán a 6. századtól a 8. századig tartó időszakban. Ellenben a 9. század középső harmadában a Dnyeper középső folyásánál a Volga-vidékről ismert jellegzetes leletek tűnnek fel, és talán nem véletlen, hogy az első írott források a magyarokról a 830-as éveket követően jelennek meg. Mint fogalmazott, az iskolai történelemkönyvekben olvasható elmélet – mely szerint a magyarok elődei 750 körül keltek át a Volgán – elsősorban a nyelvészet nyomására lett elfogadott, így próbálták megmagyarázni, miként került több száz ótörök eredetű jövevényszó a magyar nyelvbe. Ennek azonban – hasonlóan a szintén nyelvészeti okok miatt a Don és a Szeverszkij Donyec folyók közé lokalizált Levédiához – semmilyen kézzelfogható régészeti bizonyítéka nincsen. |
|