Már elnézést, de minimum aggályos, hogy a rendfenntartó szervezetek passzivitásáért egy jármű-üzemeltető szolgáltató vállalatot rónak felelősségre. Felvetném a kérdést, hogy el kell-e tűrnünk azt a rettegést, hogy egy munkaeszközt már szándékos támadások ellen tartunk szükségesnek felszerelni? Meddig kell elmennünk? Golyóálló ne legyen, elég, ha baseballütő, vagy letört karfa ellen véd? Mi lesz azzal a másik 60-100 emberrel akik ugyanezen a járművön ugyanezen agresszorokkal vannak egy térben mindenféle térelválasztó elem nélkül? Akkor minden utasnak egy-egy külön cella kell?

Egyebek:

Az már csak tényleg paranoid felvetés, hogy a BKV-t éppen akkor éri támadás a saját szakszervezetei részéről, amikor további kiszervezés előtt állunk - egyébként szintén olyan konkurensekkel szemben, amelyek nyitott vezetőfülkével is szolgáltatnak. Ez a jóhiszeműség feltételezése mellett is minimum kontra-produktív tevékenység. Nem mellesleg a nem is olyan távoli múltból én emlékszem arra, hogy egy projekt záró akkordjaként megkísérelték piaci alapon összehasonlítani az operátorokat, majd barátilag árfelhajtó projektekbe kényszerítik azt, amelyiknek a feje már amúgy is a giotin alatt van.

És igen, ha meglévő szerződésekre pénzzel a zsebünkben sem tudunk minden tekintetben biztonságos és költséghatékonyan, versenyképesen üzemeltethető buszokat beszerezni, akkor nincs más választás mint menni tovább azzal, amink van. Nem a kollégák biztonságának kockáztatási szándékával, hanem éppen a vállalat és a munkahelyek védelme miatt. Szóval nem gondolnám, hogy szakmai körökben kellene felelősöket keresni és álságos kommunikációs akciókhoz asszisztálva egymásba rúgni ahelyett, hogy a valós ellenlábasokkal mernénk szembeszállni.