A nyugati területeken a 10.századra a fegyveresek többsége magánhűbéres lett. A hűbérurak saját birtokaikból adtak beneficiumokat a hűbéreseiknek. A hűbéresek nem függtek így a királytól, hűségesküt csak a hűbérúrnak tettek, ha a hűbérúr nem engedelmeskedett a királynak, a vazallus sem volt köteles rá. 

Az eredetileg hivatalhoz - honor birtok vagy katonai szolgálathoz - beneficium a 860-as évektől örökölhető lett. 

877-ben Kopasz Károly Quercyben engedélyezte a hercegi, őrgrófi és grófi cím és vele járó birtok öröklését itáliai tartózkodása idejére, a 9.század végére ez állandósult, nem hívták vissza többet őket tisztségeikből, állandóak lettek. 

Az örökíthető, szolgálathoz kötött adománybirtokot a 880-as évektől feudumnak hívták. Az elsőszülött fiú hűségeskü letétele után kapta meg apja örökségét és az örökség nem volt felosztható a szolgálat biztosítása érdekében. Elidegeníteni, oldalágon örökölni a 11.századtól lehetett. 

Az államhatalmi funkciók ( bíráskodás, katonaállítás, igazgatás ) a 9.század végére leszálltak a hercegi, őrgrófi, grófi szintre, mivel az uralkodó meggyengült birtokai elvesztésével. A birtokok és állami funkciók örökölhetősége oda vezetett, hogy vazallusokkal rendelkező főhűbéresek kapcsolata meglazult az uralkodó iránt, a távol élők a 10.században már el se mentek a király koronázására. Mivel az állami funkciókat örökletesen gyakorolták, a főhűbéresek utódai apjuktól és nem a királytól származtatták hatalmukat. A nyugati területeken szétesett az állam, a király csak első volt az egyenlők közt. Tényleges hatalma csak azon a területen volt, ahol ő volt a legnagyobb birtokos.