A technikai vívmányok a nagy kolostori és királyi birtokon jelentek meg és onnan terjedtek tovább. A 9.században ezekben a gazdaságokban présházak, sörfőzdék, vízimalmok működtek. Ezekben saját szükségletre és piacra termelő műhelyek működtek. A corbiei apátságban hat vasolvasztó és kovácsműhely volt, ezenkívül vargák, csizmadiák, nyeregkészítők, ötvösök és pergamenkészítők is dolgoztak ott. A kolostorok épületeit kőműveseik és ácsaik tartották karban. 

A 9.században egyre több telki gazdaság kapcsolódott az urassági földhöz. A telek neve mansus volt. A rómaiaknál az egy fogattal megművelhető családi gazdaság és adózási egység a iugum volt az elődje, germánoknál a család fenntartására és katonáskodás alapjául szolgáló gazdaság , a hufe vagy hida. 

Mansus eredetileg a beépített terület és környéke a belső telek elnevezése volt. A 9.század közepén már két részből állt, a belső rész. a ház, udvar, kert és külső rész, szántó, rét, szőlő. A mansushoz kapcsolódtak a közös használatú földek: legelő, erdő, mocsár, vízpart használati joga.

A telek volt a járadékszedés alapja. 

Az uraságnak járó szolgáltatásnak több fajtája létezett, a robot és terményjáradék. A terményjáradék esetén a termény egy meghatározott részét, általában kilencedét szedték be.

A déli területeken a telkek többségénél nem vették figyelembe a termés mennyiségét, hanem meghatározott teleknagyság után állandó mennyiségű járadékot - terragiumot fizettek, délen nem volt olyan fontos a robot. 

A telkeket eredetileg a  rajta élő személy jogállása alapján különböztették meg. A 9.században már nem mindig volt azonos a rajta élő földműves jogállásával. Három telekfajta volt, szabad, félszabad és szolgatelek. A szabad telkek voltak túlsúlyban, ezek után csak terményjáradék járt az urasságnak.