Egyház a Karoling korban

742-ben reformok kezdődtek ( akkor még pozitív dolog volt a reform és nem népnyomorítás mint most ): egyházi hierarchia helyreállítása, zsinatok összehívása, a Benedek-rendi szabályzat bevezetése a kolostorokban, ezek Nagy Károly és Jámbor Lajos idején valósultak meg teljesen. Helyre kellett állítani az egyházi hierarchiát és helyreálltak az uralkodó egyház feletti jogai is.

774 és 814 közt 21 érsekség jött létre, az érsek nem csak a pápa főpapja volt, hanem az uralkodó alárendeltje. A pápa szentelte fel, de a frank uralkodó iktatta be az egyháztartományába. 

Az uralkodó felszentelt főpapnak számított, a birodalom összes egyházi tagja a beosztottja volt. Az érsekek közvetítő szerepet játszottak a király, a pápa és a püspökök közt. Felszentelték a király által világi hatalmukba iktatott püspököket. Kihirdették egyháztartományukban a pápai döntéseket, de ezeket az állam hajtotta végre.

Az egyházigazgatás alapja a püspökség volt. Az uralkodó hozzájárulási jogát visszaállították, a püspök a király alattvalója volt. A püspököt az egyházmegye választotta és a király hozzájárulása kellett a megválasztáshoz utána. Az uralkodó háromszor avatkozott be a választási folyamatba. Először amikor a püspök halála után engedélyezte az új választást, másodszor amikor egy általa kinevezett vizsgálópüspök felügyelte a választást, harmadszor a felszentelés előtt a püspökjelölt hűségesküt tett a királynak és ezután lett beiktatva birtokaiba. A király főkegyúri jogánál fogva választás nélkül is beiktathatott püspököket.

Nagy Károly az általa elfoglalt szász területeken 8 püspökséget alapított személyesen: Münster, Minden, Verden, Bréma, Padernborn, Osnabrück, Hidelsheim, Halberstadt. 

A germán nyelvterületen Nagy Károly szintén személyesen választotta ki a püspökök közül Mainz, Köln, Trier, Salzburg érsekét. 

Az apátoknál is érvényesült ez az elv, 814-ben 200 az uralkodó által kiválasztott apát volt a birodalomban.