Nevezheted bukásnak, ha akarod, de igazából a központi hatalom veszítette el a képességét -- sok ok miatt -- arra, hogy ellenőrizze a tartományokat. Ez az 5. században krónikussá vált, de ekkor is hosszabb-rövidebb időszakonként a császári fennhatóságot sikerült ideig-óráig helyreállítani a legtöbb tartomány fölött. A rómaiak számára természetessé vált, hogy lázadó tábornokok és/vagy barbár szövetségesek gyakorolják a katonai uralmat fölöttük. A hunok bukását követően a 460-as évek elején pecsételődött csak meg végleg a nyugati császárság sorsa, ekkorra fejlődött a helyzet odáig, hogy a császárok már nem rendelkeztek többé az eszközökkel, hogy visszaszerezzék az uralmat az elszakadó tartományok fölött. A szétforgácsolódó birodalom tartományai rómaiak maradtak, csak többé nem létezett a császárság, ami a rómaiság egyik legfontosabb identitásképző intézménye volt korábban. Ennek helyére lépett fokozatosan a barbár királyságok ideológiája, különösen a justinianusi reconquistát követően, mivel a nyugati barbár királyságokat alapjaiban rázta meg, ideológiai síkon is, a keletrómai nyomulás. (Két királyság megsemmisült, és egy harmadik is súlyos sebet kapott.)