Mondtam a szülőknek, hogy amíg fűzök, etessék a gyerekeimet.
De az egyikük a sparban dolgozik, közölte, hogy arról szó sem lehet, mert szokta látni a mennyiséget, amit hazahordok onnan. Inkább a munkámat fizetné. Persze anyagköltségért csináltam, jól van ez így. Szóval én fűztem és főztem felváltva.
Ennek a videóját tettem be a 11394 hsz-be.
Forognak mint a nagyok.
Simán gyöngykarika van rajta, nincs benne semmi.
Ez is áll mint a beton.
Sajna visszajelzés nem érkezett, így jártam.:)
Igazából elég meglepő, de simán benne van 5 óra.
A karikákkal együtt 960 gyöngy van benne. Ez elég pontosan 5g.
Nem a darabok fűzése a sok, bár magában az is több, mint 2 óra, de az összevarrása elég macerás. És persze az mind fekete, de ugye manapság kevéssé süt ide nekem a napocska.