vörösvári Creative Commons License 2016.06.15 0 0 932

Arnulf ( 850 - 899 ) keleti frank király és császár. 

Karlmann király törvénytelen fiaként született, ezért apja halála után nem ő lett az utódja. 876-tól Karintia és Pannonia őrgrófja. 887-ben sikeresen elfoglalta Kövér Károlytól a keleti frank királyság területét. Kövér Károly 888-as halálával végleg felbomlott a frank birodalom egysége. Gyakorlatilag Arnulf uralkodásától számítható Németország létrejötte. A nyugati frank királyság új királya Párizs grófja Odó lett, a Capeting dinasztia első uralkodója. Felső- Burgundia is elszakadt, a királya Welf Rudolf lett. Itália is elszakadt, először friauli Berengár őrgróf 888-ban, majd spoletói Vid koronáztatta meg magát királynak. 

Arnulf szinte egész uralkodása alatt harcolt a morvák ellen, 890-ben még átengedte Szvatopluk fejedelemnek Csehországot. Azonban amikor a V.István pápa segítséget kért Vid király ellen, Szvatopluk felmondta a a hűbéri viszonyt, így az összegyűlt sereg Itália helyett a morvák ellen vonult, a morvák ellen a magyarokat is felbérelte Arnulf. Azonban ekkor a vikingek is támadásba lendültek, ezért a félbeszakadt a morva hadjárat és a vikingek ellen vonultak. Akiket Leuven mellett legyőztek, ezután nem volt több viking támadás német terület ellen. 

Itáliában közben zajlottak az események, Vid fiát Lambertet is megkoronázta császárnak 892-ben V. István pápa. Azonban új pápa került hatalomra Formosus, aki segítséget kért Arnulftól Vid király ellen és felajánlotta cserébe, hogy megkoronázza császárnak. 

Ekkor Arnulf újra a morvák ellen harcolt, elküldte fiát Zwentiboldot egy bajor sereggel a pápa támogatására 893-ban és szövetségre lépett friauli Berengárral, az egyesült sereg legyőzte Videt, de lefizették vezetőit és hazavonultak. 

Előzmény: vörösvári (920)