Zugmodell Creative Commons License 2016.06.15 0 0 40000

Én ezt soha nem értettem. Megalkot a gyártó egy kész modellből egy másik festésvariánst, mert miért ne tenné, ha már van egy kasznija, amit csak máshogy kell lefesteni, mint az alapmodellt, de tulajdonképpen a vásárló majdhogynem nem tud másra használni, csak arra amire a festése utal, mert hozzá való kocsikat nem készítenek. Miért? Tehát ez olyan, mint az ujjatlan kesztyű. Lényegét veszti a mozdony azzal, hogy nem tudod semilyen kocsi elé fogni. Én speciel még nem láttam "réldzset" Taurust egyéb más kocsikból álló vonat előtt. Tegyük fel attól, hogy éppenséggel én még nem láttam, nem jelenti azt, hogy nem is létezik. Fordítva viszont igen! Olyat láttam, sőt utaztam már úgy rajta, hogy egy sima mezei ÖBB Taurus húzott, pontosabban tolt Railjet vonatot. Alaphangon addig hallgatnia kellett volna a Tillignek a CD-ÖBB Railjet Taurusról, amíg nincs hozzávaló kocsi, vagy szándék arra, hogy legyen a cseheknek egy komplett CD Railjet-jük. Persze ezzel a mozdonnyal, lehet nyálmirigyeket izgatni, hogy majd lesz kocsi is hozzá, de addig vedd meg a mozdony, hogy aztán majd plusz pénzért vegyél hozzá kocsikat is. Vagy még tovább megyek! Amennyiben epoch VI-os cseh vasutat modelleznék, én szívesen vennék komplett Railjet startszettet, vágányokkal, és kézi vezérlővel. 

Előzmény: MTTP (39996)