[UTH 55 - 2016]

 

Megkésve bár, de jó szívvel visszagondolva.

 

Idei második versenyem. Még mindig hiányoztak a kilométerek, így a tavalyi szerencsés második hely után idén semmit nem tűztem ki célul.

 

A Mátrabércen alkalmazott sikeres taktika jó tapasztalat volt arra, hogy most is odafigyeljek az elején.

Főleg hogy az azóta eltelt négy hét alatt még tíz óra futás sem jött össze. Úgy látszik az idei egy ilyen szezon lesz.

Szóval a taktika annyi, hogy ha lazára veszem az első három-négy órát, akkor utána megjön az erő.

 

Meglepett, hogy szemerkélt az első, pedig ha én versenyzem, akkor jó idő van. Nem is gondolta komolyan, hamarosan el is állt.

A Kő-hegyig tartott az első kisebb emelkedő, jaj, mennyien előztek meg. Nem is számoltam. Az ezt követő saras lejtőn egy idő után azért már elfogyott a türelem, és pár óvatoskodót kielőztem. Rátértünk a

Lajos-forrás előtti dagonyás részre, hát ez azért kemény volt. Gyakran beleestem a versenyzős pulzustartományba, főleg hogy enyhén emelkedett is. Később kiderült, hogy a sarat nem úsztuk meg ennyivel.

 

Aztán jött egy kis közjáték: Lajos-forrás után a srác leirányított a zöld háromszögön az aszfaltig. Nem lehetett tudni, miért. Ez ugye egy jobbossal hamarabb van, mint a hivatalos pálya. Amikor a keresztdózeren átfutottunk, rövid lejtőzés után csomóan jöttek szembe, hogy arra nincs semmi. Hittünk nekik.

Visszafordultunk a dózerre. Két forgatókönyvre gondoltam. Egyik, hogy a srác rossz helyre állt és eggyel korábbi jobbosra irányított. A másik, hogy az aszfalt fogalmát tágan értelmezve az első, jó minőségű dózerre gondolt. Hogy a zöldön lefele nincs semmi látnivaló, azt meg a visszatérő sokaság bizonyította.

Tanakodós tömegek jöttek össze. Én amondó voltam, hogy a dózeren vissza kell térni a jelzett pályához, meg mások is, így sokadmagammal elfutottunk arra.

 

Tehát nyomattuk a régi pályán, a patakátkeléssel szerencsére nem volt gond, mert egy fatörzsön át lehetett kelni. A korábbi hozzászólások alapján, ezek szerint ha nincs a fatörzs, úszni tanultunk volna.

Pilisszentlászló előtt még látótávolságban volt mtb kolléga is, de aztán elvesztettem szem elől, túl gyors volt nekem a tempója. Innentől egy másik ismerőssel, Tristram-mal haladgattam, folyamatos köhögésemből mindig tudta, hogy a környéken vagyok.

 

Kisrigónál már szép hátrányban voltam tavalyi önmagamhoz képest, ezért ettem ittam nyugisan. Nemsokára visszajött a gps jelem is, mert a korábbi tanakodós térképnézegetésbe belefagyott a Garmin, csókoltatom a fejlesztőit. Mondjuk a pulzust mutatta, az nekem elég volt.

 

Visegrádon megint eszegettem iszogattam, a Kálváriát tempósan meggyalogoltam. Pap rét előtt kb. negyed órával ért utól Nagy Gyuri, szép sebességkülönbséggel ott is hagyott. Közben én meg Tristamot veszítettem el mögülem.

 

A Pap-réti frissítő felé van egy oda vissza közös szakasz, ahol kiválóan felmérhettem, hol vannak az ismerősök. mtb mester pl. kilenc percre volt. Hát elég sokat rámvert a Kisrigó óta.

A Pap-rétig már három pozíciót javítottam Visegrádhoz képest. Ettem az isteni szalámiból és uborkából, kiváló mentális frissítők a sok édes után. És elérkezett az idő, hogy kicsit növeljem a tempót. Igazából már a későbbi két durvább emelkedőre vágytam.

A Vörös-kő meredekén már nagyon jól éreztem magam, támaszkodós gyaloglós stílusban lendületesen előzgettem. Majd az idei extra, a Nyerges-hegy mászása szintén haladós volt, nem akartam tartani már semmilyen pulzust. Itt értem utól mtb-t és meglepetésemre Nagy Gyurit.

 

A Skanzenhez már 12. helyen érkeztem, Visegrádhoz képest 13 pozíció mínusz, ennek a szakasznak a részideje asszem top 5 lehetett. Innen pedig már csak be kellett futni a Duna partig.

 

Hat órán túl értem be, de egész jó állapotban. Aztán nem is nagyon volt izomlázam, csak a hátamban.

Nekem tetszett a verseny, kedves segítők, jó volt a gulyás, volt meleg víz, összességében elégedett vagyok.

 

Részidős lista:

http://ultratrail.hu/en/live/

 

https://www.strava.com/activities/577048465