Azt pontatlanul írtam, hogy az illik ’elszökik’ ige mély hangrendű ir töve „finnugor” lenne, valójában annak csak egy ágából, az ugorból, azaz a magyaron kívül a vogul és az osztják rokonnyelvekből mutatható ki névszói használatban, amely a magyarban az irány szóban is megtalálható. Vogul o̰r ’oldal, tájék, irány, ok; mód’, ur ’valaminek a széle, szegélye; mód’, osztják ur ’szegély, szél’, wur ’mód, ok’.

Nem tudom, hogy mit értesz pontosan „onogur” alatt, mert a nyelvészetben ezt a terminust nem használják, hanem helyette a „bolgár-török”, „nyugati török”, „r-török”, „ogur” stb. megjelöléssel élnek, vagy a „csuvasos török”-kel, mert a csuvas az egyetlen máig fennmaradt tagja ennek a török nyelvcsoportnak. — A magas hangrendű illik ’megfelelő’ igét etimologizálják a törökből való átvételként. De ezt sem bolgár-törökből, hanem köztörökből („z-török”-ből), mert ez utóbbi török nyelvágból mutatható ki a megfelelője: karahánida török (Kasgári) il- ’csatlakozik valamihez’, kun (Codex Cumanicus) il- ’függ’, oszmán-török il- ’köt valamihez; hozzáér, hozzátapad valamihez’.

Ebből is látható, hogy eltérő származású szavak hasonló hangalakúvá válhatnak, így az, hogy a [nem frissen átvett, ill. nem hangfestő-hangutánzó] szavak milyen hangulatot árasztanak, nem feltétlenül utal az etimológiájukra.