Mondasz valamit.
Nem akarom magam beskatulyázni, de hiú ábrándokat sem akarok kergetni, mert be kell látnom, hogy nem megy az ismerkedés.

De már rég elfogadtam, és nem is tartom azt a részét problémának, hogy nem leszek mindig mindenkivel összebratyizó, és folyton a társaság közepe figura.
Nem is kell, és nem is akarok az lenni, DE én a ló túloldalára estem jócskán, mert konkrétan nincs senki, akivel bármiféle szociális kapcsolatot tartanék. A családtagjaimat leszámítva.

Ide nyilván különböző okokat lehetne sorolni, de részemről, két fő dolgot emelnék ki: a szociális közegben való szorongást, és hogy könnyen feladom.

Hiper-érzékennyé váltam az évek során, és ezzel párhuzamosan szuper-zárkózottá is. Szóval minden hiper-szuper.
Egy rossz megjegyzés is képes elcs*szni az egész napomat. Ez a frusztráció pedig könnyen elkeseredetté, és idegessé tesz, plusz tipikus depis gondolatok bombázzák ilyenkor az agyamat.

(nem vagyok elég jó, nem is leszek, ez a sorsom, és hasonló hülyeségek)

A másik gond, hogy nem is erőltetem, nem keresem mások társaságát, ami így egy kicsit ironikusan hangozhat, tekintve, hogy gyakorlatilag itt pont az ellenkezőjéről adok tanúbizonyságot. :-)

De még ha úgy is adódik, gyorsan érdektelenné válnak részemről mások. Ez a legszembetűnőbben, akkor mutatkozott, mikor csoportterápián voltam, ÉS mivel a kommunikáció egy oda-vissza dolog,

mit is várhatnék el másoktól, hát nem igaz? Minek is várjam el mástól, hogy érdeklődést mutasson irántam, ha én sem teszem, és ráadásul nem is adok magamból semmit. Igaz nincs is nagyon mit.

Ez, az internet, természetesen, egy teljesen más közeg. Személytelenül, a névtelenségbe burkolózva könnyen beszél az ember.

Ami a szakemberes kezelést illeti, voltam pszichológusnál, pszichiáternél, és a már említett csoportterápián is, ahol sok különböző szociális problémával küzdő emberrel vettem részt,
egy számomra eléggé megterhelő kezelésben. Ebbe most nem megyek bele, de fárasztó volt, nem is jártam végig.

 

Egyébként, volt egy rövid időszakom, mikor megpróbáltam a családtagjaim tudtára adni, hogy én egész egyszerűen ebben kínlódok, de süket fülekre találtam vele.
Egyszerűen képtelenek voltak megérteni, hogy ami számukra pofon egyszerűnek hangzik, az nekem félelmekkel jár. A pszichodokid valószínűleg igazat mondott.

 

Azért is keresek itt emberkéket, mert ahogy én olvasgattam a hozzászólásokat, az jött le, hogy a hasonlóság rendkívül szembetűnő, avagy sokszor nagyon együtt tudok érezni az adott témával/hozzászólóval.