A harmónia kapujában - NTK HS

Láttalak szembenézni a halállal,

az élet bilincsei közt -

Láttalak, amint a rettenet
eszeveszett csattanással,
visszakézből arcon ütött -

Az eszmélet vágóhidján, a téboly
emésztő lázai között

gyáva-gyászt sodorva rád,
testet öltött az iszonyú bizonyosság: 
léted romjain, eltaszítva,
nem tudnál sírni, mert lelked -
könny-forrása ma mélyebb, mint a kút.

Láttalak az élettel szembenézni,

a halál bilincsei közt,

amikor teremni szólított a Teremtő -
Nem kiáltottál, csak a kín
lázrózsái égtek világló arcodon,
szegény, örömtelen, elkárhozott ember,
akit romlott gyümölcsökkel vetett
vert partra az éden -

Láttam, idegen ablakok mögött,
amikor öklöddel átkoztad a Napot.
Láttam, az öröm harsány erőlködését,
amely hozzád bekopogott -
És kivallattam az időt,
mely kifosztott sorsodról hallgatott -

És most itt állok előtted, 
a harmónia kapujában,
az elveszett éden szétszórt romjain,
és fáj elgondolni, hogy van csönd,
amelyben zene születik - és béke,
mely gyümölcsöt ad a földnek:
Ahol a fénnyel rakott mező dúsan terem,
mintha édessége titkát,
benne érlelné néked a Föld -

És mosoly világít majd köztetek -
Mert elhiszed -
Most meghív asztalához,
Aki maga-képére teremtett tégedet,
Mert ő az Élet, az Öröm,

Túl minden földi érdek-körön
AKI...hajdani, időtlen:
Örök Teremtő -
Im, eljött az idő -
Értetek szól a harang:
Isten szeretet rabjai -
Remény és béke veletek -
Evoé, zörgessetek!
És megnyílnak Arimatia kapui.