Tanítómestereim- Költészet napra

 

Ma három költő volt a társam:

Sándor, Bandi és Attila -

három címzetes vitéz,

együtt voltunk jóban, rosszban

és mind a három elkísért –

 

Vidámak voltak mind a hárman:

Sándor, Bandi és Attila –

a három vidám cimbora –

azt kérdezte tőlem egyik

ha enni, inni lenne kedve,

 kinek lehet itt jó bora?

 

A Dunánál találtunk pincét,

és nem mentünk le Szamosig,

falu végén kurta kocsma

lett a tetthely, s míg bírt a borral

Sándor, Bandi és Attila,

ott maradtunk hajnalig.

Három évig együtt jártunk:

Sándor, Bandi és Attila,

verset egyik sem ígért –

mindvégig a hadak útján

ittunk együtt s jól mulattunk,

nem sírtunk a holnapért!

 

De ennyi idő sok a jóból,

és nem csak bor fogyott elég?

Nevetve szólt egyszer Attila:

ha Nő csábítja kedved Sógor?

ne nézd a pohár fenekét!

 

Jó iskola lesz, meglátod –

 szólt hozzám az a Másik -

szirmát bontja bőrvirágod,

ha a lyány a fára mászik?

 

Lalla, lalla – lári, fári!

ne bolondítsátok szegényt!

sárkányvér, kutyatej, jó bor

Soha nem válik vízzé!

 

 Rég tudjátok:

legfontosabb, hogy a költőt

kiképezzék, kényeztessék,

és soha fel ne ingereljék –

 

Csak szeretve szeressék!

hogy jólessék az ölelése –

Kell az élet, tudhatjátok:

Az a híres betyár élet –

 

Ő akarta!

Jó, hát legyen!

élete színes, tarka:

Kell a szenvedés, szerelem,

de amit tanult, tőlünk tanulta!

(aki mást mond, takarja be emlék-pora!)

 

Tanítottuk: jóra, rosszra –

                       inkább rosszra,

hogy legyen jó, sűrű sora -

kár tagadni – mondhatjátok,

a legényt mi vittük rosszra –

nem lehet oka panaszra,

Borról, nőről és kártyáról

már írhat verset a mihaszna!

 

Így van, így volt, így legyen!

Szólt mindhárom mesterem:

Sándor, Bandi és Attila, -

a három költő cimbora, -

de tiltották, hogy kezemben könyvvel

a kocsmába betérjek,

vagy verssel a szívemben

egyszer is pohárhoz érjek.

 

Ám – falra hányt borsó a szó,

és e talmi szép ígéret –

 ha teli a szív, és hordó

ám üres a zseb, a korsó,

és csak száll a rezge ének,

  mit a csenddel összemérnek,

mosollyal tűrt zenészek –

 

Így volt, így van, így legyen!

 szólt mindhárom mesterem –

amint egy lányhoz léptem – csendesen

 

NTK Horváth Sándor Kaposvár