nereusz1 Creative Commons License 2016.04.09 0 0 22368

 (A „KALIMA” és Ron, a papagáj)

 

„…Azért emlegettem Tobyt, mert a múlt héten Jokohamába menet átutazott Alexandrián. Tőle kaptam ezt a dögöt: kénytelen volt eladni, olyan botrányt okozott. Tudniillik pompásan beszél, igaz-e Ron, mi? Fingani, fecserészni egyformán tudsz, ugye? – A papagáj halkan füttyentett, leszegte a fejét. – Helyes, derék fickó vagy – bólintott Scobie, aztán ismét hozzám fordult: - Drágán adta Toby, fantasztikusan drágán. Mondjam el, hogy miért?

Hirtelen látszólag minden ok nélkül olyan nevetőgörcs jött rá, hogy kétrét görnyedt, orra szinte a térdét verdeste, de halk süvítés tört ki belőle, mint egy kicsike emberi búgócsigából, végül úrrá lett paroxizmusán, miután néhányszor hangtalanul megcsapkodta a combját.

– A világ még nem látott ekkora botrányt – kezdte. – Toby kihozta magával Ront a szárazföldre. Tudta, hogy tud beszélni, de arról fogalma sem volt, hogy arabul is tud. Egy kávéházban ültünk és diskuráltunk (öt esztendeje, hogy nem találkoztunk!), amikor Ron hirtelen rákezdte. Arabul. A Kalimát mondta fel, tudja, az egy nagyon-nagyon szent, tilalmasan szent szöveg a Koránból. Egyszóval a Kalimát darálta, és minden második szóhoz fingott egyet, ugye, Ron? – A papagáj újabb füttyentéssel adta tanújelét helyeslésének. – Olyan szent szöveg az a Kalima – magyarázta Scobie – ,hogy pillanatokon belül dühöngő embergyűrű vette körül. Tudtam, ha egy nem mohamedán vallású személyt rajtakapnak, hogy ezt a szöveget szavalja, abban a minutában megfogják és körülmetélik! – Szeme megvillant. – Szegény Tobie, képzelje csak el, micsoda sors: az ember gyanútlanul partra száll, és erre fogják, és körülmetélik! Komolyan aggódtam érte. (Én már körül vagyok metélve.) De szerencsére nem hagyott el a lélekjelenlétem. Toby be akart verni egy-két fejet, de én megakadályoztam. Tudja, rendőri egyenruhában voltam, ez megkönnyítette a dolgomat. Formás kis beszédet vágtam ki, megnyugtattam a tömeget, mondván, hogy letartóztatom a gyaurt meg a rohadt madarát, és haladéktalanul átadom őket a bíróságnak. Ezzel beérték. De Ront sehogy sem lehetett elhallgattatni, még a takarója alatt is locsogott, mi, Ron? Egész úton hazafelé a Kalimát szavalta a beste. Szedtük is a lábunkat! Felejthetetlen élmény, mondhatom.”

 

(Lawrence Durrell: Alexandriai négyes. Bp., 1970, Európa K. 276-277. p. Ford.: Szőllősy Klára)