Neriya Creative Commons License 2016.04.06 0 2 1335

Sziasztok! 

23 éves lány vagyok, aki imádja nézni, ahogy egy fiú visszatartja. Néha én is szoktam tartogatni, de erre ritkán van lehetőségem. Szeretek tartogatós történeteket is írni. 

Mindjárt írtam is egyet nektek, remélem, tetszik.

A fiú egy folyosón haladt, két oldalt szobák. Nagyon kellett pisilnie. Benyitott minden ajtón, hátha wc, de egyik sem volt az. Aztán egyszer csak megtalálta. Benyitott az ajtón és ott volt. Odaszaladt, de a wc elugrott. Utánament, de megint elugrott. És megint. "Nem bírom tovább! " gondolta és ekkor felriadt.

Éjjel kettő volt. Visszaemlékezett a tegnapi sörökre, amit a lánnyal együtt ittak meg. Milyen gyorsan feltöltötte a hólyagját! Aztán hiába kellett nekik, annyira fáradtak voltak, hogy nem mentek ki, hanem rögtön elaludtak. Most viszont muszáj lesz kimennie. Csak hát meztelen. A lány lakótársai meg kint söröznek még mindig. "Hol van a gatyám?" 

Tegnap csak gyorsan ledobták magukról a ruhát, most meg a sötétben nem találta. Nem akarta felébreszteni a barátnőjét azzal, hogy felkapcsolja a villanyt. De a hólyagja nagyon tele volt. Erősen megszorította a farkát, testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezte. "Hol van már? " Pánikszerűen keresgélt. Legalább egy törülközőt maga köré tekerhetne, de azt sem talált. Ez volt az első éjszakájuk együtt, még nem ismerte annyira a szobát, hogy sötétben is kiigazodjon. Hirtelen olyan erősen rátört a vizelési inger, hogy meg kellett állnia és szorítani a minden izmával, mindkét kezével. Egy darabig így állt, majd az inger alábbhagyott. "Nincs más hátra, fel kell kapcsolnom a villanyt". Elbotorkált az ajtóhoz, farkát markolászva. Kitapogatta a kapcsolót... és nem történt semmi. Áramszünet. "Pont most?" Résnyire kinyitotta az ajtót, hátha a sötétben a lakótársak abbahagyták a bulizást és elmentek lefeküdni. De nem! Mécseseket gyújtottak és úgy mulattak tovább. Fel kell ébresztenie a barátnőjét. De megint meg kellett állnia, hogy legyőzzön egy újabb, cunamiként rátörő ingert. Akárhogy szorította, spriccelt egyet a farka, de el tudta zárni a csapot idejében. Ekkor mocorgást hallott az ágy felől. A lány felébredt. Észrevette, hogy barátja nincs mellette.

-Hol vagy?

-Itt vagyok, kicsim! Nagyon kell pisilnem, de meztelen vagyok és a sötétben nem találom a gatyámat. Mellesleg áramszünet van." 

- Nekem is kell, azért ébredtem fel. Segítek megkeresni, mellesleg, ha kezedbe akad a bugyim, szólj! 

-Nem lehetne egy törülközőt... 

-Azok mind a mosdóban vannak. Jaj, be fogok pisilni!

Ezúttal a lány állt összeszorított lábakkal, puncijára tapasztott kézzel. Ő nem volt olyan szerencsés, mint barátja az első ilyen alkalommal: pár csepp összepiszkolta a kezeit. Végül sikerült legyőznie az ingert és táncikálva tovább keresgélt. És igen! Kezébe akadt egy nadrág meg egy póló. A fiú kikapta a kezéből az előbbit és megpróbálta felhúzni, ami nem volt egyszerű művelet fél kézzel, hiszen a farkát nem tudta elengedni. Rohant volna a wc-re, de meglátta szerelme körvonalait, amint éppen megint minden izmát megfeszítve görnyed. Hirtelen csorgó hang ütötte meg a fülét.

-Jaj, ne! Nem tudom visszatartani. 

Szerencsére csak egy kevés jött ki, el tudta zárni a csapot. A fiú lekapta a magáról a nadrágot és a pólóval együtt odaadta a lánynak.

-Menj ki előbb te, neked jobban kell.

A lány nem bírt nemet mondani. Felhúzta a két ruhadarabot, fél kézzel a punciját fogva, fél kézzel a ruhákat húzva. A fiú szabad kezével segített. Közben mindketten úgy ficánkoltak, mint a latin táncosok. Egész testük minden izma kellett ahhoz, hogy ne pisiljenek be. A lány kiszaladt, amilyen gyorsan csak összeszorítptt combokkal tudott. Egyik keze a nadrágban, betapasztva az ostromlott lyukat. 

Amint becsukódott az ajtó, a fiú érezte, hogy nem bír újra megmozdulni. A következő mozdulat csakis a wc felé futás lehet. Hirtelen valami nedveset érzett. Eltartott egy pár másodpercig, míg rájött, hogy eppen pisil, hiszen annyira kellett neki, hogy az első, záróizmai közül előtörő cseppek semmilyen megkönnyebbülést nem hoztak. Nem tudta ennél jobban szorítani. Végül belenyugodott sorsába és elengedte magát.

Barátnője nyitott be.

-Bocsánat, nem bírtam tovább... -kezdte szégyenkezve.

-Én sem -mondta halkan a lány. -Amint beléptem a wc-be, már csak arra volt időm, hogy leüljek, nem tudtam lehúzni a nadrágot. 

A fiú megvárta, míg az utolsó cseppek is a padlóra érnek, majd odament a lányhoz, megölelte és megsimította a nedves punciját. Levette róla a nadrágot és a pólót és a két megkínzott testrész összeért. Simán csúszott be az álló farok a hüvelybe, ami úgy szippantotta magába, mint az éhező egy tál gőzölgő levest. Ott a padlón lettek egymáséi.