Tóth Roland /Sentenced/

Tavaszi promenád

A pipacsok vidáman szórják
árokparti csókjaik,
a zöldbe fordult repcetábla
már csak egy
hosszúra nyúlt sóhaj,
szélfújta piros szemekkel
néz a cseresznye,
a seregélyeket cserfes
leveleivel tartja szóval.

Bodzaillatú nyugalommá
csendesül az este,
zöld rétekbe szárad
a tavaszi könnyekből sírt
elsöprő, szomorú ár,
földöntúli fényeket
fröcsköl a fákra
a nap bíbor ecsetje,
forró szárnyain, lassan
a tájra fészkel a nyár.