Márkuj – Márkúj – Márkuly: A román Marcu vezetéknév határozott Marcul alakjából magyarosodott családnév. Az alapvezetéknév a Márk egyházi személynév román formájával azonos.

 

 

Szojka – Szolyka – Sztojka: Két külön szláv név, vö. fulco #13393

 

 

Korondán: Szatmárban leggyakoribb román családnév Corondan alakban. Minden valószínűség szerint Szilágykorond (ronánul Corund) településről történt elszármazásra utaló, román -an képzős lakosnév.

 

 

Bocz: (1) A régi magyar Boc személynévből képző nélkül alakult magyar apanév. Az alapszemélynév vagy a német Burkhard (< ófelnémet. burg ’vár, kerített hely’ + harti ’kemény, erős’) személynév Botz becézőjének az átvétele, vagy a ’comb’ jelentésű régi magyar buc szóból lett ragadványnév. — (2) Lehet az előbb említett német becenévből lett német Botz családnév is. — (3) Esetleg a német és magyar névvel azonos szlovák Bôc (Buoc) vezetéknévről is lehet szó.

 

 

Percze: Kázmér Miklós magyar apanévnek tartja a Perce személynévből, amelyről úgy tartja, hogy talán a mondai Priamosz névből magyarosodott Perjámos rövidülése -ce kicsinyítő képzővel. — Ez az etimológia különösen a -ce becéző képző fiatal volta miatt kérdéses. De ugyanígy aggályos az alternatív lehetőség is, amely a német eredetű Perczel családnév (vö. #367) személynévi alapjával kapcsolná össze valahogy.

 

 

Ancsán – Áncsán – Ancza: Az n-re végződő alakok szláv, esetleg román anyanevek lehetnek az Anna női személynév -ča ~ -cea kicsinyítő képzős származékának -an férfi személynévképzős formájából. Bár szláv vagy román alakját a jelenkorban nem sikerült adatolnom. — Az Ancza olvasata vélhetően Ancsa, és ez lehet magyar anyanév is, ui. az Anna személynévből a magyar -csa kicsinyítő is képez becenevet.

 

 

Verdes: Vö. román Verdeş, amely a román verde ’zöld’ színnév -eş ellátottságképzős származéka. Az illető ruházatának színére utalhatott.

 

Kompár: Kázmér Miklós szerint a magyar komplár (kompolár) foglalkozásnév ejtéskönnyített alakja. Ennek jelentése ’kiskereskedő, viszonteladó, üzér’, ill. talán ’kocsmáros’. — A magyarban a XIV. sz.-tól kimutatható alapszó az azonos jelentésű régi német gempler szó délnémet nyelvjárási kämpler ~*kampler alakjának átvétele.