> Azaz a délszláv eredet, a szó megjelenése azokban a nyelvekben mikori?

 

Én itt elsőnek visszakérdeznék: a Mzsara folyó nevének megjelenése mikori — és kihez köthető? Az általános elvekből következően ui. először az új állítást kell bizonyítani, hogy felválthassa a régit. legalábbis ki kell bírnia ugyanazokat a próbákat, amelyekkel az a régebbi állítást ki szeretné kezdeni.

 

Én magam nem is kerestem a Mzsara első említését, ezt meghagyom a kérdést felvetőnek, csak jelzem, hogy a hangalakja kifejezettem szláv, más arra a vidékre (korábban) jellemző nyelven ilyen nem alakulhatott ki. Ugyanakkor Ukrajnában van Mzsa folyó, Csehországban Mže (< ócseh Mža). Vasmer ezek eredetét szlávnak tartja: vö. itt. Az -(a)ra pedig a szláv onomasztikában ismert kicsinyítő képző, így a szláv Mžara < Mža képzés feltételezhető.

 

Ha ez így van, akkor a magyarok már ugyanúgy a szlávoktól vehették volna át ezt a folyónevet is, mint magát a mocsár szót. Így ezzel semmivel sem kapunk jobb magyarázatot.

 

De van más is. Amikor a magyarok Szuzdal felé jártak, akkor más volt a szláv nyelvek hangzása. Ezt a Konstantin-Cirill által kodifikált ószláv nyelv tanúságából tudjuk. A fenti ukrán és cseh folyónév sem Mža volt még, hanem Mьža, ahol az ь, avagy lágy jer ejtése igen rövid i hang (jele legyen /ĭ/) volt. Erre mutat a cseh folyó latin és német neve: Misa, ill. Mies. A jerek a magyarok Duna-medencében való megjelenése után koptak le a szláv nyelvekből a IX–XII: sz.-ban. Tehát a szuzdali szlávok közt az érintkezés időszakában a Mzsara folyónév ejtése még /mĭzsara/ lehetett, amelyet a magyarok *misara formában vehettek volna át, nem *mosara alakban.

 

Van azonban további is. A honfoglalás idejében, és előtte is, már tartott a magyarban a végmagánhangzók lekopása. Így az eredeti -a véghangzó is -u-vá lett (vö. hodu utu, de fedett tő esetén hadak, utak). Az ekkor a nyelvbe bekerült -a véghangzós átvételek már megtartják ezt a hangzójukat, sőt fedett tőváltozatukban ez hosszú -á, jelezve, hogy ez volt az eredeti alak, pl. török (kipcsak, csagatáj) alma > ómagyar *almá > mai alma ~ almák. Így a Mzsara ~ óorosz *Mĭzsara folyónév esetén is a várt magyar átvételi forma ennek megfelelősen *Misará, amelyből ma lehetne *micsara ~ *micsarák alak — de a mocsár ~ mocsarak csak többszörös szabálytalan alakulással hozható ki.

 

Nos tehát az új teóriának a fenti problémákra kell megoldást találnia, mielőtt egyáltalán fel lehetne tenni azt a kérdést, amelyet feltettél.

 

Mindazonáltal azt jelezném, hogy szerintem némiképpen félreérted a magyar mocsár szó szláv eredetijének a státuszát. Az csak a magyarban vélik délszlávnak (de emellett a szlovák is ugyanolyan valószínű), a képzés maga szerte a szlávságban elterjedt különféle szinonim képzőkkel, pl. cseh močál, nyelvjárási močár, szlovák močiar, lengyel moczar(a), ukrán мо́чар (mocsar), nyelvjárási мочере́т (mocseret), orosz мочага (mocsaga), szlovén močvara, szerb-horvát močvara, nyelvjárási močar, bulgár мочур (mocsur).

 

Az új teóriának tehát azzal is számot kell adnia, hogy ez a szláv szóbokor hogyan alakult ki, ha a magyar lenne a forrás.