2016. márc. 5.
Bükki Kilátások - Fun Run 35,5 km / 1500 m

A tavalyi bemutatkozó megjelenésünk után idén is szerettem volna részt venni az eseményen, mivel mind a szervezés, mind a pálya belopta magát a szívünkbe. Sajnos Ildikó idén is a pálya mellőle szemlélte volna az eseményt izomfájdalmai miatt, de szerencsére a Bükk most különleges látványossággal készült, hogy ők se unatkozzanak túrázás közben, megnézhették az időszakos forrásokat.
3/4 órával a rajt előtt érkeztünk a BNP központba, ahol hamar hozzájutottam a rajtcsomaghoz. Nagyjából már össze voltam készülve, nem kellett nagyon kapkodnom, volt időm kicsit trécselni MTB kollégával is. 10 perccel 9 előtt kisétáltunk testületileg a start színhelyére, de előtte Imaro még felhívta a figyelmünket egy-két apróságra, pl. hogy ne menjünk fel Tar-kőre, mint én tavaly. :) Ahogy olvasom a FB-on a történéseket, nem sikerült 100%-osan eljutnia a résztvevőkhöz az infónak ennek ellenére sem. :)
Pontban 9-kor nekiindultunk. Én senkinek nem vettem fel a ritmusát, megszoktam már, hogy elhúz az élmezőny, azt is, hogy a középmezőny egy része is. Én igyekszem a saját tempómat követni. Meg kell várni, míg bemelegszik a rendszer, mielőtt kicsit bátrabban nekiindulnék. De most még ezt sem terveztem, hiszen ez inkább csak olyan felmérő verseny volt; lássuk, honnan kell elérnem a 7 órán belüli Mátrabérc állapotát. :) Jó páran lihegtek körülöttem az emelkedősön, ahol én rendszerint visszaveszem a sebességet, és inkább a teljesítmény állandóságára ügyelek.
Pár kilométer után összeálltunk hárman. Egy Hajdúszoboszlói ismerős, és Kovács Laci. Neki sikerült másodszor bemutatkoznom, miután már harmadszor futottunk együtt különböző versenyeken. Kissé leperzselődött a pofámról a bőr emiatt, de Laci szerencsére nem neheztelt. :)
Idén kimaradt a tavalyi első ismerkedő teljesítés tétovaságából eredő időpocsékolás, és a Hard - Fun útelágazás is táblával volt idén jelölve, szóval minden flottul ment. Ez a 2 év között 20 perc különbséget jelentett az Őr-kő ház és a Tamás-kúti ház között.
Innen 4-en álltunk össze egy időre, és eléggé egy tempót mentünk. Gondolkodtam is, hogy majd békés egyetértésben tologatjuk egymást előre a célban a csippantásnál, vagy a tókörön vérre menő küzdelem dönt? De aztán pár kilométer elteltével, egy fennsíkos résznél a tübbiek valahogy elkezdtek lemaradni. No mondom, akkor most nem veszünk vissza. Pedig a pulzusom elkezdett huzamosabb ideig 150 felett tartózkodni, amit nem akartam igazán. Ugyanakkor rosszabbul nem éreztem magam tőle, hát hagytam. Közben utol is értem néha 1-1 sporit. Az utolsó pont után már elkezdtem nézegetni, hogy ha jól megy a végjáték, akár 4 óra alá is bemehetek. Így aztán az utolsó nagy emelkedőn is mérsékelten a lovak közé csaptam, és már a 160-as pulzus sem fogott vissza. Az utolsó 3 kilométer meg lényegében lefelé száguldás, nem is fogtam magam vissza. Volt benne jócskán 4 percen belüli szakasz. A tóhoz érve 3 perc maradt, és nem tudtam mennyire van szükség, szóval kipróbáltam, mennyi is a max pulzusom. Nos, a 180 simán megvolt.
Végül persze meglett: 3 óra 49 perc. 9. hely, de ez lényegtelen. 28 perc javítás tavalyhoz képest. Ebből mondjuk 10 perc körülre mondanám a javulást, a többi csak útvonalismeret. Ami még pozitív, hogy a nagy rohanás ellenére egyáltalán nem csaptam szét magam, a lábam a verseny után és másnap is használható volt. Ami negatív, az a pulzusom szárnyalása. Nem ezt terveztem, hanem végig kontrollt. Ezen a távon ez még elment, de mondjuk 1 hónap múlva a Mátrabércen már nem lehetek ilyen laza. Több hosszú futás kell!
Így lesz.