BahnScorper Creative Commons License 2016.03.02 0 0 1216

Mi ez a csend?! Az egy dolog, hogy én nem szóltam hozzá, mert tegnap hajnalban kellett kelnem, és a tegnapelőtt estével együtt az azért nem éppen kedvezett ahhoz, hogy írjak... :-)

 

Vagy már mindenki úgy van vele, mint a barátnőm, hogy minek működnek még, ha már egyszer tartottak egy búcsúturnét? Akkor miért is volt tele meglepően a papplaci, főleg hogy most a kiemelt állót is kisebbre vették, és ott is jobban érződött a tömeg?! (De lehet, hogy ez csak a 2011-es koncerthez képest sokkal jobban kihúzott színpad miatt volt így.) Az igény tehát megvan még a Scorpionsra, és bennük is megvan az az igény, ami több mint 50 éve viszi őket előre. Őket?! Hiszen amikor Rudolf ezt a nevet adta a bandának, Mathias még kisiskolás volt, Kottak a csattogó lepkénél tartott, Pawel pedig még csak egy pajzán gondolatként létezett... csak Klaus nyomta a The Mushrooms-ban...

 

Nekem ez még "csak" a hatodik koncertjük volt, és az elsőre is "csak" 12 éve került sor - az a bizonyos bécsi fellépésük, ami DVD-n is megjelent. A rutin azóta is megvan. Kottak ökörködik, Mathias szólózik jókat, Rudolfot le se lehetne kötözni és még mindig tud valami újfajta flying V-vel előrukkolni... Klaus sebésze pedig igazán érdemelhetne egy orvosi Nobelt azok után, amit a hangszálaival művelt, főleg hogy azok még most is ilyen minőségben működnek!

 

Az értékek persze megint csak 2-3 szám után jönnek ki, addigra áll össze úgy a hangzás, hogy a gitárok és Klaus is a megérdemelt módon legyenek hallhatóak - most is a Coast To Coast után sikerült. De így legalább megint hibátlan tud lenni mindaz, amit a nagy többség ismer... és sokadjára is oda tudnak verni egy Blackout-tal meg egy Still Loving You-val. De mindez most sehol sem volt a '70-es évek blokkjához képest. Pontosabban azok közül is egy emelkedett ki igazán... a Steamrock Fever!!! A többit elég érdekes módon játszották, nem mindig lehetett rájuk ismerni. Uli a Catch Your Train-t még a Sky gitárral is autentikusabban tolta...

 

A körülöttem állók közül valaki azt mondta, hogy amikor először látta a bandát, és vége lett a koncertnek, csak álltak ott szótlanul, nem tudtak mit mondani, mert annyira a hatása alá kerültek az egésznek. Persze egy első alkalom az mégiscsak más, de még most is tudtam ezt érezni, 20 év rajongás után is. Amikor pedig a metrón mentem hazafelé, egy idősebb, "szüleim lehetnének" korosztályú pár ült velem szemben, azok, akiket "kispolgárnak" is be lehetne skatulyázni kinézetük alapján. Ők ott hallgatták vissza a koncerten felvett dalrészleteket... és pár üléssel odébb valaki ugyanezt csinálta. Egy kicsit úgy éreztem magam itt, mint Axl Rose, aki megállt a piros lámpánál, és a körülötte lévő összes autóban más-más Scorpions-szám szólt. Most ez 30 év után is működik... és ez a lényeg!