Ja,ja!
Tökéletesen igazad van.
Én sem úgy gondoltam, hogy Igor Iszolevelemis dácsájának felújításába folyt a lé, hanem a község egyéb bujtatott alszámláiról fedeztek ezt azt a kerekhegyiek kárára. - pl. akár a frenetikus sikerű jégpálya befinanszírozása is.
Azt hogy ez az ingatlanok értékét mennyire növelte, azt inkább hagyjuk, úgysem férünk hozzá a NAV-os adatokhoz, meg azóta kevés idő is telt el, hogy ez statisztikailag kimutatható legyen.
A társulat kibővítéséről meg annyit, hogy egy magánlevelezésben pont erre utaltam korábban, hogy a következő "csapat" még szarabb helyzetbe kerül majd, mert egy rendkívüli közgyűlést már mi sem tudtunk volna összehívni a gyakorlatban a részarányunk miatt. Az erre vonatkozó jogszabályi környezet jól ki van találva, hogy a kiszolgáltatottság megvalósulhasson és tovább növekedjen.
Egyébként az igazi sunyiságot abban tartom,hogy míg pl. a régi gázberuházásban az elszámolt, meghirdetetten megmaradt pénz helyben lett hasznosítva a buszfordulóban, addig ma két évvel a csatornaberuházás állítólagos befejezését követően sincs az érintett lakosság felé még elszámolás sem, nem hogy a maradék pénzekről irányelv.
Lassan-lassan az az érzésem, hogy lehúzták a kerekhegyieket...vajh miért?
...azért az boldogít, hogy egyeseknek jó volt siklani a páter jegén, majd hogy ez jövőre is megvalósulhasson, újabb viakolorozós ámulatba eshet majd a község népe, míg itt Kerekhegyen pl. az erdei úton, akarom mondani a Gróf Karátsonyi úton, ahol a busz is jár (ma még) akkora kátyúk vannak, hogy egy rögbilabda elfér benne.