Teresa7
2016.02.13
|
|
0 0
60386
|
Fazekas Mihály
Mancihoz A hatalmas szerelemnek Királynéja ihol jő, Vagy talán az én szivemnek Vívója az? ő az, ő! Mely felséges egy munkája A pompás természetnek, Minden íze, porcikája E gyönyörű termetnek! Nincs őrajta álragyogvány, Minden kitőlt magából, Igy jött ki az első leány A teremtő markából. Mely gőgetlen rátartással Hord egy bokor kellemet! Mely szemérmes hódítással Int magához engemet! Jer! legyetek segítségim, Ész! vitézség! istenek! Mert elhagytak tehetségim, Jaj! már hozzá szöktenek. Vad nyakasság! fére! fére! Ez a bájos tekintet Büszke gőgöm ellenére Hatalmamból kiintett. Bírjad tehát szívem, eszem S mindenem ennél fogvást, Csak vess értek, óh győző szem! Egy mosolygó pillantást. - De ím, míg e kegyet kérem, Ő megy s tán rám sem ügyel, Vagy talán csak a szemérem Csalja még előlem el! De héj! ha úgy osztogatta Venus közzénk kegyelmét, Hogy kellemét néki adta, Nékem csak a szerelmét; Ha ő nem érez és csupán Hódít, bár ártatlanul, S az én szívem e nagy csatán Csupán hódolni tanul! - Fére bolygó gondolatok! Melyeket szült a vak ész, Kis reményim tornyozzatok, Ím angyalom visszanéz.
|
Előzmény: Teresa7 (60384)
|
|